Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
kimondatlanul sűrűsödik benne az ,,örök boldogság forrása” kifejezésben, éppúgy, mint majd a beteljesülő szerelem szavaiban: „Ember vagyok, és olyan boldog, mint, ha vannak, az örök dolgok.”131 József Attila a materialista dialektika világképének egyetemességét teremti meg. Olyan egyetemes képet, mely azonban nem „a tudományos világkép sivárságától” szabadít meg, hanem a modern tudományos világkép, ,,az adott világ varázsainak” izgalmas szépségeit sejteti. Az előbbi sorokkal megint fontos problémához jutottunk. A népköltészet sajátos harmóniája, a naiv eposz tökéletes, szép nyugalma a természettel, a társadalommal, azaz a külvilággal való sokoldalú, harmonikus kapcsolatból fakadt. Láttuk, részben így volt ez a korai Arany és Petőfi esetében is. Ezt újította meg a XX. században Illyés költészete. Az ember-alkotta gépi világ, az imperializmus társadalmának bonyolult, torz szövevénye azonban mindjobban felbomlasztotta ezt a harmóniát, s az iskolázott értelem is egyre kevesebb tért hagy a naiv ösztönösségnek. József Attila ezzel az új oldalával megmutatkozó világgal állítja helyre a megbomlott kapcsolatot — magasabb szinten, mintegy a tagadás tagadásának dialektikus folyamata révén. „Költészetében helyreállt a dolgok természetes rendje.”132 Ezért tud a rendről mint „gyönyörű kópességünk”-ről szólni, ezért vallja tiszta szívvel: „Én hazám, fajom és emberiségem iránt ismerem szép kötelességem”, fölismervén, megértvén és elfogadván a külvilág őrá is érvényes törvényeit. , kötelességeit” — s lelki alkatával, az emberi tudat törvényeivel összhangban levőnek, szépnek érezvén azokat. A népdal énekese, a naiv költő otthonának érzi a természetet, a modern szocialista költő tudatára ébred annak, hogy otthonává teheti a számára idegennek mutatkozó világot. A világ emberidegen arculatára már — láttuk — ä romantika bizonyos áramlatai is fölfigyeltek. Az, hogy a kapitalizmusban az ember fölött egyre inkább a dolgok, a lelketlen gépek, kusza termelési viszonyok lesznek úrrá, „a szabadság, egyenlőség, testvériség” várt világa helyett, bizonyos haladó irók műveiben is mitologizáltan jelenik meg. A korai szocialisztikus színezetű irodalom naturalistaromantikus világképében még az ősi, az állat-isten előtti babonás rettegés mitológiája újul fel. Zola említett regényének mozdonya 131 Hogy a Levegői!-beli „hűvö.s televény” kifejezésben a József Attila költészetében gyakori „ősanyag” képzete jelenik meg, arra Fehér Ferene idézett cikke is figyelmeztet. (Vö. még pl. „hogy helytálljunk az emberiségért az örök talajon”.) 132 Bóka László: József Attila. Id. kiad. 25. 153