Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
kezes, majd egyre félelmetesebbé vaduló állatként száguld, s hurcolja magával, vagy tiporja maga alá az elébe került életeket, Verhaerennél „A város csápjait kinyújtja”; a hidak, hajók, vonatok „rőt-tüz-szemek”-kel néznek, polipként karolják át a világot s benne a küzdővergődő embert, vagy éppen veszett csordaként vágtatnak. Ezzel rokon Ady mitológiája, s a fiatal, még romantikus Gorkijnál is ezt az ábrázolásmódot látjuk: „Messziről egyetlen fekete fogsorú, gigászi állkapocsnak tűnik a város. Füstfelhőket fúj az égre, zihál, mint a betegesen hájasodó, telhetetlen bendőjű ember.. ,133 — Fejedfelett, lábad alatt, melletted — mindenütt diadalát ünnepelve él, csörömpöl a vas. Miután az arany életre keltette, lelket öntött belé, pókhálójába burkolja az embert, megfojtja, kiszívja vérét, velejét, fölfalja izmait, idegeit és nőttön-nő, a néma kőre támaszkodva egyre messzebb veti láncait. . .” Az „anyag uralomrajutásán” megdöbbenő polgári költő a szubjektumba menekül, a tisztán megőrzött, fegyelmezett én világának megteremtésével kísérletezik, vagy átengedi magát a rémület feljajdulásainak. A kezdődő munkásmozgalom írója többnyire ez utóbbiból kiindulva a hitet, a munkás már-már vallásos tiszteletét szögezi szembe a romantikus rémképpel. A Vörös Isten alakja, a Jövendő Szűz Fehérei jelentek meg a magyar költészetben is, Majakovszkij Ivánja világrészeket átlépő lábbal magasodik elénk. Ezzel azonban — minden társadalmi progresszivitás ellenére — lemond a kor minden követelményének eleget tevő művészi világkép megformálásáról.134 Eluard, Aragon és mások majd részben megteszik ezt, de a modern tudományos világkép által új és új oldaláról mutatkozó, az ember életét döntő mértékben meghatározó tárgyi világ objektív tartalmának megjelenítése helyett ők inkább felül emelik rajta magukat, s csak az ember felé fordulnak. Ez a „csak” persze többletet is jelent, s szocialista humanizmusuk — főleg Eluard esetében — nemegyszer többet is mond a rokon lelkületű, de tragikusabb körülmények közé jutott József Attila szavánál. De az anyag elszabadult erői fölött az ember uralmát megteremteni hivatott szocialista mozgalomnak azt a feladatát, hogy szembenézzen ezzel a tárgyi világgal, hogy teljes világképet adva mérje föl az anyagi és szellemi lét rejtelmeit az 133 A korábbi versek írójától ez a fajta szemlélet sem idegen. A tömeg „odvas foga bérkaszárnyák görbe sora”; — „Hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata ing, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíja esetten és nyalint. . .” stb. (A tömeg, Munkások) 134 Verhaerennek egy versszaka azonban már József Attila felé mutat közvetlenül is: „Atom, — sejt —• és porszemben a mikroszkóp alatt. Megleltük a világot, mely formáit mutatja. Hiszen a mindenség is sok háló rabja Miket hol old, hol megköt az örökös anyag.” Ez már kimondja azt a fölfedezést, ami majd látásmóddá lesz József Attilánál. 154