Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik: irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon - Irodalomtudomány és kritika (Budapest, 1984)
II. Az irodalomtudomány kibontakozása
Krakkóban a könyv tartalmából elsősorban Szaniszlóra, aztán Adalbertra és Vencelre lettek figyelmesek. A kötet elejére Jan Dlugosz terjedelmes Szaniszló-életrajza került, a végére Szent Flórián translatiójának története, kinek hamvai 1183-ban kerültek a városba. A lengyeleknél merő tévedésnél egyébnek nemigen tűnhetett, hogy a magyarországi kiadvány— címe ellenére — tartalmazza István első vértanú testének feltalálását, Árpád-házi Erzsébet legendáját és Mária látogatását. Ezeket elhagyták tehát, hogy helyi szentekkel pótolják ki helyüket: a Legenda aureában igen röviden elintézett Flóriánnal és Hedviggel; előbbre került a sorrendben Vencel, mert március 4-i translatióját fontosabbnak tartották, mint szeptember 28-i ünnepét. Krakkóból másként ítélték meg a szentek körét, más politikai határokat tartottak említésre érdemeseknek, és a kötet első helyén Lengyelország, majd Magyar-, Cseh- és Morvaország, valamint Poroszország és Szilézia szentjeinek legendagyűjteményeként jelentették meg.197 A Legende négy kiadása három századon át a hazai legendák ismeretének legfőbb forrása lett. Bartoniek Emma állapította meg,198 hogy a magyarországi szentek életének legbővebb nyugati kéziratos gyűjteménye, a korssendencki kézirat, nem a könyv első nyomtatott kiadásából készült ugyan, de mindkettő egy harmadik, közös szövegre vezetendő vissza.199 már biztos, hogy a külföldiek közül Laurentius Surius, Amoldus Wion a maguk módján felhasználták, a mieink közül Pray György a XVIII. század 70-es éveiben még az 1498-i kiadást használta.200 A legendák azonban a XVIII. század végéig elsősorban a katolikus történeti kutatás körében éltek: az irodalomba akkor kezdtek lassan ismét bevonulni, tudományos támogatással és a nemzeti múlt rekonstrukciójának jegyében. Hagyományozásuk folyamatossága azonban gyakorlatilag megszakadt, pontosan ez lett a sorsuk a középkori rendtörténetekben megőrzött irodalomtörténeti adatoknak is, amelyek ugyancsak nagyon későn, a XVIII. század végén jutottak be az ország literatúratörténetébe. 3. A rendtörténetek és az irodalomtörténetírás A XIII. században alapított kolduló rendek, a dominikánusok, a ferencesek, az Ágoston-rendiek és a karmeliták munkássága nem kisebb fordulatot hozott az irodalomtörténetírásban, mint a művelődés más területén. A Jeromos egyházatya De viris inlustribusokval meginduló összkeresztény írói katalógusok láncolata megszakad. Joannes Trithemius Liber de scriptoribus ecclesiasticis c. munkája (1494) új sorozat kezdete: a szerző régi forrásokon kívül főleg rendtörténetekre támaszkod.