Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik: irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon - Irodalomtudomány és kritika (Budapest, 1984)
II. Az irodalomtudomány kibontakozása
részt kihasítani, s ezzel hírnevét öregbíteni. A nándorfehérvári csataévszámát pontosan tudta az ország történelméből, de ugyancsak tudta egy másik idézett forrásából, Alphonsus de Spina Fortalitium fidei c. könyvéből azt is, hogy III. Callixtus pápa Urunk színeváltozásának ünnepét 1457-ben rendelte el a győzelem emlékére. Mikor a szerző (és azok, akiknek véleményét megfogalmazta) a vár felmentését a magyar krónikával ellentétben a pápai bulla kiadásának évére tette, nem annyira az egyház hitelét becsülte nagyobbra a nemzeti történetíróénál, hanem sokkal inkább országa dicsőségét, s ezzel rendjének és Kapisztránnak fontosságát akarta emelni a pápa és az egyház tekintélyével. A dátum áthelyezése után úgy tűnhetett ugyanis fel, hogy Róma azon nyomban ünnepet rendelt a győzelem örök emlékezetére.241 A jóval színtelenebb második folytató főként rendtörténeti iratokat ismertet, sőt másol szóról szóra, különös érdeklődéssel fordulva a nagykáptalanok határozatai felé, s kevesebb figyelmet szentelve a magyar provincia statútumainak. Más természetű egyházi forrásai között két fontosabb ferences művet említ, Bartholomaeus Pisanus és Bonifacius de Ceva egyéb vonatkozásban már említett könyveit. Az előbbi Franciscus Zeno, 1504-ben, Mantovában megválasztott vicarius generalisszal kapcsolatban fordul elő, és azért, mert a mű milánói, 1510-i kiadásának ajánlása bőven tárgyalja a rendfőnök életét; az utóbbi amiatt, mert egyik fejezete minden Ferenc-rendi ágazat 1506-i római capitulum generalissimumával foglalkozik.242 írott magyar történelmet mindössze egyszer és akkor említ, mikor az 1014-i parasztháborúról számol be röviden. Ezen kívül az ország históriájának eseményei közül Nándorfehérvár és Szendrő elestéről (1521), valamint a mohácsi csatáról emlékszik meg egy-egy megjegyzésben a krónikás. Mindkét csapást a király és a főurak okozták szerinte végzetes hanyagságukkal. Mohácsnál az a Magyarország veszett el — állapítja meg —, mely egykor a kereszténység védőbástyája volt.243 Az egész rendi krónika mindössze két adatot tartalmaz, amely miatt az irodalomtörténetírás történetében helye van: az egyik Laskai Osvát műveinek jegyzéke, a másik Temesvári Pelbárt epitáfiuma. Mindkettő éppen ott helyezkedik el, ahol a két folytató részlete érintkezik egymással, de egyiket sem ők jegyezték fel. Laskai munkáit egy 1502— 1503-ban dolgozó névtelen, aki interpolálta a vicarius hivatali idejét tárgyaló fejezetet, és megírta Nyári Balázs első hivatali ciklusának eseményeit; az 1507-ben megjelent Gemma fiáért már egy másik fráter írta, legkorábban 1511-ben, a Riga salutis után. Temesvári Pelbárt ismeretlen szerzőtől származó epitáfiumát egy harmadik anonim ferences 1504 tavaszán másolta be a krónikába. A rendtörténet többi része kritikatörténeti szempontból keret, amely az adatok rögzítésére kínálkozott, és a szellemi környezet elsősorban vizsgálandó dokumentuma.