Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
Ady olasz kritikusai, értelmezői felismerik az indítást, amit Baudelaire, Rimbaud és Verlaine műve jelentett a magyar költő számára. Segíti őket e felismerésnél ugyanúgy, mint életműve egészében való helyes eligazításánál Paolo Santarcangeli hatvan lapos bevezető tanulmánya, de helyesen nem velük, hanem azokkal a költőkkel hozzák kapcsolatba a magyar költőt, akiket az imént idézett recenzióban is olvashatunk: „Életműve teljesértékű magyar megfelelője — írja egy másik recenzens — annak az európai költészetnek, melyet 1905 és 1920 között Ungaretti, Montale, Valery, és Eluard, Elliot és Pound, George és Rilke neve fémjelez.” (Anonim cikk, Saluto al vincitore.) A párhuzamhoz az a megfigyelés szolgáltatta az alapot, hogy Ady: ,, . . . a legkiemelkedőbb magyar képviselője az 1905 és 1920-as évek európai művészetében kibontakozó formai, tartalmi és mindenekfelett nyelvi megújhodásnak.” (A. M. Recupito, Una vita tragica.) De nemcsak az európai összefüggésekre figyelnek fel. A századvég és az új század eleje francia költészetéhez kapcsolódó, valamint a kortársaihoz hasonlóan vívódó Ady százhuszonhét versének és két novellájának ismeretében felfedezik az alapvetően különböző, minden nyugati elődjétől és kortársától eltérő magyar költő világát is. Roberto Sicuteri például így ír: „ . . . rövid, hányatott élete minden bizonnyal akaratlanul példája a dandizmusnak, az abszurditásnak, a szenvedésnek s az erkölcsi és fizikai hanyatlásnak: korának még uralkodó esztétikai dekadenciája a maga salakjával bensőjét égette fel, jóllehet világnézetével lényegében már túlhaladta azt. .. dühhel és fájdalommal visszhangzott az erkölcsi ’mészárlásra’, ami mindég pusztította népét, de szívére vette a szláv kisebbség tragikus sorsát is. . . Korának kényelmetlen költője volt ő (Ausztria végnapjainak idejében halt meg), s aztán is az maradt; kényelmetlen, mert őszinte volt, kegyetlenül szókimondó, aki az országot sötétségben tartó kasztok arcába kiáltotta az igazságot, mindenekfelett az erkölcsi és a kulturális káosz világát. Ady újságíró is, született újságíró; szócsatái a költő szavaival azonos forrásokból táplálkoztak. Prófétikus, mint József Attila, látnoki, miként Rilke és a költői pátosz dolgában szenvedélyesebb mindenkinél ... Utolsó napjáig harcolt. .. hatalmas vitalitással dicsérte az életet, gyakran szószólója az elnyomottaknak egy közelien elkövetkező jövendő nevében, mely végre ismét megerősíti az igazság uralmát.” (Roberto Sicuteri, Endre Ady, anima dell’Ungheria.) Nem véletlen, hogy éppen ennek a cikknek a szerzője írta írása fölé címnek — az idézett mondatok igazolják, hogy nem elvontak, hanem a maga konkrétságában vizsgálva a kérdést —, Ady Endre, Magyarország lelke. — Az egyéninek és a költő sajátos magyar vonásainak elemzése az olasz kritikai visszhang több, 340