Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
Szemben a fasizmussal Radnóti első három kötetének soraiból árad az optimizmus, a jókedv, a vidámság. Az első két kötetben még művészileg kialakulatlanul, a harmadikban eszmeileg is éretten, a megtalált művészi eszközökkel fejeződik ki a változás utáni vágy, áthatja sorait a derűlátás, felcsillan a költő szemei előtt a forradalmi változás lehetősége. Költészetének első korszakát ugyanúgy a derű, az optimizmus, a forradalmi lendület hatja át, mint József Attila ez időbeli költészetét, Nagy Lajos prózáját vagy a fiatal Gelléri Andor Endre realista indulású novelláit. Hasonló szemlélet áradt még ekkor a későbbi „népi” írók legjobbjainak alkotásaiból is. Elsősorban Illyés Gyula ekkori költészetére kell hivatkozni, de többeken kívül Erdélyi József műveire is. A kortársak még nem láttak annak idején elvi különbséget — legfeljebb az egyéniségek különbözőségét — József Attila, Illyés Gyula, Déry Tibor, Nagy Lajos, Erdélyi József és több más — nem sok idő múlva a szocializmustól eltávolodó író szemlélete között. A felsorolt és fel nem sorolt írókat és költőket együtt tartottuk számon, s természetesnek vettük, hogy hasonló gondolkozású művészekként hatnak egymásra, egyik tanul a másik művészi megoldásaiból. Nem volt és nem is lehetett alapvető, elvi, ideológiai különbség — legfeljebb a részletekben, az alkotás egyéni sajátosságaiban — a később is következetes szocialista világnézetet valló költők, írók és például a között az Erdélyi József között, aki a Fekete Kőrös című versét közölte ebben az időben, s még kevésbé nem Illyés Gyula esetében, aki forradalmi módon fejezte ki ekkori lírájában a szegényparasztság világát. József Attila és Illyés most még kéz a kézben haladnak egymás mellett, s a fiatal Radnóti szívesen tanul a hét évvel idősebb Illyéstől és a négy esztendővel előtte járó József Attilától. Gyakran találkozunk verseiben a „fiatal” jelzővel, ami először Illyés lírájában tűnik fel — ma talán már nem is érződik egykori elentése —, jelzője volt a jövőnek, a szocialista jövendőnek. Ez az irodalmi periódus (Szabolcsi Miklós foglalkozott először e problémával) egybeesik a munkásmozgalom 20-as évek végén meginduló fellendülésével. Hogy ne csak irodalmi, hanem művészeti példát is említsünk: már az egykorú kritika is felfigyelt arra, hogy a 20-as évek végén Derkovits Gyula festészetét csupa derű kezdi áthatni. Az egykorú művészetkritikusok szerint Gauguin és Berény Róbert művészetének hatása kölcsönözte Derkovits festményeinek a ragyogó derűt. Mi jól tudjuk, hogy Gauguin és Berény derűje, optimizmusa csak azért hatott reá, mert az ő szemei előtt 290