Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
— a korább mondottakhoz kapcsolódik ez —, a hermetikusok metódusával képtelenség még kísérletet is tenni közvetlen politikai tematikájú versek átültetésére. Ezzel a metódussal ültette át olaszra a mindeddig legnagyobb — százhuszonegy verset tartalmazó — gyűjtemény (Poesie di Attila József, — Lerici editori Milano, 1957. Második kiadás: 1962.) fordítója, a firenzei Umberto Albini is a magyar költő alkotásait. Umberto Albini jól ismervén az itáliai adottságokat, lehetőségeket, kísérletet sem tesz a kötet összeállításakor közvetlen politikai versek átültetésére. Albinival ellentétben Gianni Toti, aki Petőfi, Ady, József Attila alkotásaiból válogatott gyűjteményében — tudván, hogy ezek nélkül nem kap teljes képet az olvasó a magyar költőről — nagy teret ad József Attila politikai verseinek. A magyar költő teljes képének bemutatására irányuló szándék azonban Gianni Totinál sem járhatott megfelelő eredménnyel. A modern olasz politikai költészetben, a politikai témának megfelelő formák hiányát úgy kísérli meg Gianni Toti áthidalni, hogy olyan módon ülteti át a politikus József Attilát, ahogyan Majakovszkijt szokás olaszul tolmácsolni: a futurizmus hagyományai szerint. Kell-e mondani; ezzel a módszerrel sem érzékelhetők hitelesen a magyar lírikus alkotásai; sokkal inkább egy tehetséges Majakovszkijkövető költő műveiként tűnnek, s nem egy önálló, sajátos formaalkotó tehetséggel rendelkező, eredeti nagy lírikus alkotásainak. Ha az utóbbi kérdéshez hasonlóan, részletes analízist nyújtanánk azokról a vonásokról, amelyek az itáliai József Attila-kép fő jellemzőiként kerültek szóba — bár nem olyan nagymérvű, de —, ugyancsak éles ellentmondásokkal találkoznánk, mint az imént boncolt probléma során. További részletekre kiterjedő elemzés helyett most már elégedjünk meg vázlatos utalásokra szorítkozó megjegyzésekkel. Az eddigiek után sejthető, hogy József Attila formai ereje és modernsége is más hangsúlyú Itáliában, mint az életműve fogantatásának nyelvén olvasók számára. Kétségtelen, hogy a nem formahű fordításokon keresztül is sok minden átsüt a magyar költő versteremtő tulajdonságaiból. Olasz nyelven is kibontakoznak egyéni verskoncepciói, áthallik valami ritmusvilágából és zenéjéből is. Sajátos képzelete és a matéria művészi alkalmazásának módja ugyancsak nem marad rejtve az átültetésekben. Sőt éppen ezekből — és még néhány olaszul is fölragyogó költői sajátosságából — tevődik össze a magyar költőnek Itáliában okkal nagyra értékelt újszerű modernsége. Azonban éppen modernségének értelmezése az, amelynél érdemes megállnunk egy pillanatra. A városias irodalmi, kulturális hagyományokon nevelkedett olasz olvasó helyesen appercipiálja a nagyvárosi proletárköltő világának sajátos lírai módszerekkel történő művészi realizálását. Azonban, ahogy nem érzékelik igazában sem ЗЗ6