Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
talál szervesen talajt Itáliában József Attila költészetének, ha nem is az egésze, de lényegi, alapvető vonásai otthonra találnak. Ha a marxista forradalmár költő politikai lírája nem is fér bele a hermetikusok teremtette formákba, költői metódusukba belefér — mintegy az olasz líra fejlődési útjának következő láncszemeként — e tudatos költő világából az intellektualizmus. Belefér, beleépül és ugyanakkor bizonyos értelemben szétfeszíti, új vonásokat kölcsönöz a racionalista szemlélet-teremtette formáknak, metódusnak. A magyar költő alkotásaiból a hermetizmus kereteibe beleépülő, bizonyos értelemben szétfeszítő, új vonásokkal gazdagító intellektualizmus annyira lényegien új benyomást tesz, hogy éppen ez idézi elő, hogy lírai művében nagyon is újszerű modernséget ismerjenek fel Itáliában. És ez az újszerű modernség — kell-e mondani — nem csupán formai kérdés! Ha közvetlen politikai versei — újra mondom —, nem is fordíthatók le, nem férvén bele a metódus kereteibe, nagyon is belefér József Attilának az olaszok által is megbecsült valóságérzéke, amelyben ott lüktet az az új világkép, ami költészetének mégiscsak a lényege. József Attila itáliai appercepciójának kérdését elemezve, legalább befejezésül utaljunk külföldi értékelésének kezdeteire. Kevés magyar költőnek adatott meg, ami őneki — igaz, csak halála után —, hogy szülőföldje határain túli első értékelői között mindjárt a kor nagyjaival találkozunk. Elsőnek, nem sokkal a költő halála után — még 1937-ben — Thomas Mann nyilatkozik róla. Másodiknak pedig Benedetto Croce. 1942-ben Croce kezébe került József Attila Mama című verse olasz fordításban. A tizenhat soros remekmű elegendő volt számára ahhoz, hogy a „proletárköltőben” felfedezze a hivatott alkotót. Abban az időben olvassa el a Mamát, amikor ritkán nyílnak — igazi virágok a versek között —, de ennek az ismeretlen magyar költőnek tizenhat sora — az olasz esztétikus szavait idéztük és idézzük — „egy virága a költészetnek.” „Ady Endre, a tegnapi magyar értelmiség bárdja” „Az utolsó két évszázad három legnagyobb magyar költője, Petőfi, Ady, és József Attila közül, a második, a tegnapi magyar értelmiség bárdja, a legkevésbé ismert Olaszországban.” A firenzei rádió kezdte e szavakkal szemléjét abból az alkalomból, hogy megjelent az első reprezentatív Adyantológia olasz nyelven, Paolo Santarcangeli gondozásában, fordításában bevezető tanulmányával és jegyzeteivel. (Poesie di Endre Ady, Prefazione ЗЗ8