Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan 2. Mondattan - A mai magyar nyelv rendszere 2. (Budapest, 1962)
Mondattan - I. Tompa József: A mondat és a mondattan általános kérdései
várat nyer (emitt az alanyi meg az állítmányi rész alkot ütemet, s az ütemkezdő hangok ismétlődése fokozza a versszerű hangzást); Étel, ital, álom: | szükséges e három (most a háromtagú alany az első mondatszakasz; ezzel rímel a második: az állítmány és az alanyok értelmezője); vagy gondolatritmus és párhuzamos nyelvtani szerkezet van henne: Ebül jött jószág \ ebül vész; Egyszer hopp, | másszor kopp. Az egyik főtípus megállapítás formájában mondja ki a tételt: Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik; Jó bornak nem kell cégér; Kicsiny a bors, de erős; a másik tanács vagy intelem alakú: Lassan járj, tovább érsz; Ajándék lónak ne nézd a fogát; Ne fuss olyan szekér után, amely föl nem vesz. Sok régi közmondásunk mindamellett vagy az egykori elnyomók szemléletét mutatja, vagy az elnyomottak reménytelenségét, aggodalmaskodását, azaz elavult társadalmi (vagy tudományos) szemléletet tükröz: Parasztnak, ebnek ajtó előtt [vagy: kint] a helye; Huncut a paraszt, mihelyt egy arasz(t); Kaparj kurta, neked is lesz; illetőleg: Ha szegény vagy, ne táncolj; Ne szólj szám, nem fáj fejem; Nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni; Járt utat a járatlanért el ne hagyd; Hosszú haj, rövid ész; Szegény ember szándékát boldog isten bírja; stb. A szállóigék könyvekből, költeményekből, nagy szónoklatokból stb. szárnyra kelt, hatásos fogalmazású mondások. Idézet jellegük azonban épp a közkinccsé válás során rendesen elhalványul, s ezért alakjuk is többékevésbé megváltozhat. (A szállóigék egy része nem teljes mondat, s így nem is a most tárgyalt anyagba tartozik.) Shakespeare műveiből való például a kedélyeskedő Mit neki Hekuba! (Hamlet; Arany fordítása), a Helyes a bőgés, oroszlán (A Szent-Iván éji álom; Arany fordítása) vagy az alkalomszerűen fél-komolyan is használt Lenni vagy nem lenni? (Hamlet; Arany ford.) s a még komolyabb Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni (Julius Caesar; Vörösmarty ford.); Villon egyik verséből származik a Hol van már a tavalyi hó? kérdés. Katona Bánk-bánjából való a Nincs a teremtésben vesztes, csak én; Garaynak Hunyadi című verséből a Mond és marad nyugodtan. Petőfi verséből (s verseiméből) kelt szárnyra ez: A virágnak megtiltani nem lehet; Tompa költeményének refrénje volt a Fiaim csak énekeljetek (A madár, fiaihoz); Madáchnak Az ember tragédiája című művéből ered a Milliók egy miatt. Mikszáth egyik munkájának címe a Mindenki lépik egyet. Advtól ered a Dunának, Oltnak egy a hangja (Magyar jakobinus dala; ÖV. II, 199); József Attilától a s rendezni végre közös dolgainkat (A Dunánál; ÖM. II, 153). — A szocializmusért folytatott harc idején lett szállóigévé az Azé a föld, aki megműveli, a Tied az ország, magadnak építed stb. politikai jelmondat. Szállóigeszerű használatú néhány ismétlődő népmeséi elem is: Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál; Hol jársz itt, ahol a madár se jár?; Hol volt, hol nem volt.. .; Itt a vége, fuss el véle. Nem egy hasonló szólásunk valamely adomából való, bár maga a történet esetleg feledésbe ment azóta: Mit is mondott a kábái asszony?; Egyszer volt Budán kutyavásár; vagy egykor természetes társadalmi-népszokásbeli helyzetben keletkezhetett: Lassan a testtel!; Hátrább az agarakkal!. Népi naptári-időjárási rigmusaink is vannak: „Délről borul, bocskor szorul” (Tímár: Kortárs 1959/9. 395); „Míg tele a pince, fénylik a Vince” — kurjantá Manusek, megfordítván a gazdák szokásos példabeszédét (Mikszáth: ÖM. XV, 103). 11