Törő Imre - Csaba György - Ács Tamás: A biológia és az orvostudomány egyes filozófiai problémái - Társadalomtudományi kismonográfiák 3. (Budapest, 1964)
Törő Imre — Csaba György — Acs Tamás A BIOLÓGIA ÉS AZ ORVOSTUDOMÁNY EGYES FILOZÓFIAI PROBLÉMÁI (Társadalomtudományi kismonográfiák 3.) Az elmúlt években a biológiában számos olyan kérdés merült fel, amelyben a vita filozófiai síkra terelődött. A könyv elsősorban ezekkel a kérdésekké foglalkozik és megpróbálja meghatározni a filozófia és a biológia egymáshoz való viszonyát. Ebben az összefüggésben foglalkozik a sejtkeletkezés, valamint a genetika néhány alapvető kérdésével. De a mű egyidejűleg kísérlet is. A szerzők megpróbálják a biológiai tényanyag oldaláról megközeliteni a filozófiai igazságokat, tehát feltárni azokat a filozófiai törvényszerűségeket, amelyek — elsősorban a fejlődéstan területén — a biológiai törvényszerűségekből természetszerűleg, minden erőszakoltság nélkül adódnak. A könyv szerzői biológusok, illetve alkalmazott biológusok: orvosok, ez magyarázza meg, hogy a legelvontabb fogalmak tárgyalásakor is természettudományos alapokon állanak és természettudományi példákból indulnak ki. Mivel azonban a szerzők egyben kutatók is, érthető, hogy a könyv a kutató szemszögéből is vizsgálja mind a biológiai, mind a filozófiai problémákat. Ugyanakkor a szerzők nem adnak zárt ismeretanyagot, hanem egyes konkréten felvetett kérdéseikkel hasznos vitát indítanak. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST 63.67765 Akadémiai Ny.