Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
aztán kiderül, hogy mi a hiányzó tárgy („ki lesz a követ”). Ez azonban nem lehet a mi igénknek is mellékmondata, mert igénk alanyi ragozású. A tárgyi kiegészítő hiánya mintegy negatív jelentéslenyomatként azt jelzi, hogy a követ, a parlamenti képviselő személye lényegtelen ahhoz a tényhez képest, hogy megválasztását előre szavatolhatják a csendőrök, előre megírják a csendőri tollak. S nemcsak a követ kiléte lényegtelen: a mondat formálása arra is utal, hogy a választási eredmények ilyen gyalázatos, előzetes bebiztosítása is csak aprócseprő részfeladata a „szavatoló” kakastollasoknak. Ezekre a mondattani szálakra érdemes még néhány szót vesztegetnünk. Ahogy a szavatolnak igealakot elszigeteli a „ki lesz a követ” mellékmondattól alanyi ragozása, úgy fűzi szorosabbra a ragozási rendszerben elfoglalt azonos helyük az egyszerű kapcsolatosságot közte és a mosolyognak közt. Ha e miniatűr paralelizmus létrehozta jelentés-összefonódást vázlatosan fogalmilag is ki akarnánk fejezni, ilyen jelentések szorzatára gondolhatnánk: ’mosolyogva szavatolják’ X ’szavatolás közben mosolyognak’. Pökhendi magabiztosság tölti el az államhatalom embereit. A mikroelemzés az alanyi kiegészítőkben is feltárhat stíluseszközt. Az idézett három sorban mozog, változik, vibrál a csendőrtollak jelentése. A kilencedik sor szép csendőrtollai még eredeti kakastoliakként „cicáznak” — vagy legalább ilyen minőségükben is. A tizedik sor igéi mellé a csendőr tollak már pars pro toto, szinekdochészerűen kapcsolódnak alanyul, és magukat a csendőröket jelentik. Végül a megírják-hoz ez utóbbiként is, és a poliszémikus toll második főjelentésében is: a csendőrök fírójtollai. Nem nehéz belátni, hogyan módosítaná egy föltett *szavatolják alak ezt a jelentésjátékot. A Hazám zárószonettjében (7. 1937. ÖM. II. 218) a következő nyelvi telitalálat örvendeztet meg: Költő vagyok — szólj ügyészedre, ki ne tépje a toliamat! 37