Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
végül a „kemény” mennyig táguló művészi, képi általánosítás.51 Emellett a szerkezeti főszál mellett kibonthatunk egy mellékszálat is: az ábrázolt hangjelenségekét. A tél látszatderűjében a „puli pillanat” koppantja a körmeit — „hümmögőn áhítgat a nép” (1. előbb) — „Kárál a tyúk keservesen” — a hasonlat hasonlójában félreérthetetlen célzásként jár vissza rimánkodóan a vénasszony, a meggy ilkolt vénasszony lelke — mordulnak az öregek — a vers végén pedig ott sírdogál, szinte gyászolva, a „bicegő cinke”. A felszíni idilltől kételyen, panaszon, rimánkodáson át ez a szál is elvezet a komor lényegig, s a fölöslegessé vált öregek tragédiájára éppen a keserves kárálás és rimán kodás strófája vezet rá! A keservesen-nek a vers hangulati alapszínét kifejező szerepe van, hangulati kulcsszó. A verset vastagabb és véknyabb fonalak, fő- és mellékszálak szövedékéhez hasonlítottuk? A szövésmód akkor is bonyolult lehet, ha a különféle szálak színe, vastagsága nem üt el élesen egymástól, ha ezek nem alkotnak rikítóan tarka, díszes mintázatot. Dísztelennek látszik József Attila közismert verse, az Anyám (1931. ÖM. II. 34) is: A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban — Csak kitartó elemzéssel tárhatjuk föl rendkívül bonyolult — és egyben mégis rendkívül szabályos — szerkezetének hálózatát. Tematikus főszálán az egyéninek látszó jellemkép szélesedik szociálissá, osztálysorssá, és egyediesül ismét magasabb szinten. E tágító-szűkítő szerkesztésmód állomásai: az anya — az anya és gyermeke (a lírai én) — az anya és sorstársai, a többi mosónő — az anya mint a tőke áldozata és a proletariátus — a korán megöregedett anya és álombéli tisztelettudó postása. Triáda. A költemény indulati szála is triádikus: a vád, a keserűség mind 51 „A líra: logika” 155—56. 7* 99