Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
két kategória elkülönítésénél kezdődik. Hadd sorakoztassam fel néhány kételyemet az uralkodó felfogással57 szemben ! a) Ki bizonyította be és hogyan, hogy a „hangulati egyezésen” alapuló metaforák valóban hasonlóságon, nem pedig érintkezésen alapulnak? Részlet József Attila sokat elemzett Klárisok\&hó\ (1928. ÖM. I. 329).: Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek kongása . . . E kép első megjelenése, egy versszakkal korábban: Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek ingása . . . — valóban metafora, még csak nem is „hangulati egyezésen”, hanem alaki hasonlóságon alapuló azonosítás. Érezni érezhet valaki a „szoknyás lábad mozgása” és a „harangnyelvek kongása” közt hangulati egyezést, valójában azonban nem azonosság, hanem hasonlóság, érintkezés van köztük. Érintkeznek időben, térben, szubjektív okozatiságban: ahogy a kedves nő megy, távozik, távolodik, úgy komorodik el a lírai én, ez a távolodás az ő lélekharangja.58 — b) Biztos-e, hogy minden megszemélyesítés metaforikus, egyik sem metonimikus? Példa: S fekete utcákban ekkor tőrös lángokat kiáltott az éhség . . Kassák: Máglyák énekelnek. ÖV. I. 92. Vajon a kassáki kontextusban az éhség nem a föllázadt tömegek, a zendülő éhezők címkéje-e elsősorban; és ha igen, ki mondhatná, hogy az éhezők tömege és az éhség közt érintkezés helyett hasonlóság van ? ! c) Biztos-e, hogy 57 Fábián— Szathmári—Terestyéni: Stil. 90. kk. 58 Vö. Tornai József: Irtört. LI. 803—10; Török Gábor: Nyr. XCV. 321, további irodalom itt. 104