Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
„tüzet és kenyeret dobál napjaim közé” (itt játék a nap poliszémiájával is! Déry: Anyám); ,,s hitték, valami jóságos csodabogár célirányba fonalazza a sorsuk” (Kassák: Parancs alatt az éjszakában. I. m. 56). — Ami erősebb képszerűség e versmondatokban van, az nem annyira a túlnyomórészt metonimikus szintagmáiban, szerkezeti viszonyaiban van: ezekben a feszültség, a vibrálás a lényeges; hanem inkább Kassák jól ismert, különös denominális képzésű igéiben, önmagukban (szétpozdorjázik, összegerendázták, zászlózták). 3.3. Igei megszemélyesítés. — Az emberi cselekvést, történést jelölő ige alárendeltje ilyenkor alapfokon élettelent jelöl: az összeférhetetlenség úgy oldódik föl, hogy az élettelenre ráértjük valamely különösebb vagy általánosabb élő jelentését. Az ige a szépirodalom nyelvén kívül is gyakran megszemélyesíti alanyát (a nap lenyugszik stb.). Arany, Babits, József Attila vagy Radnóti költői nyelvének kutatói egyaránt foglalkoznak aztán az igei megszemélyesítéssel. A fiatal, avantgardista Kassáknál viszonylag ritkább: Az alacsony és magas fák óriási csokorban állnak, szelíd, gótikus pózban egymásba nyújtóznak . . . Asszonyok a parkban. 1918. ÖV. I. 33. Továbbá: ,,A tornyok megint belelándzsáztak a magasba” (kétszer; Liebknecht Károlynak. Uo. 54); ,,Határok föltüskézett határokat zabáinak” (Márciusok. Uo. 132). A lírikusként szintén avantgardista fiatal Déry verseiben: „sikítanak az üvegtornyok” (Város éjszaka); „A tenger forgolódik” (Kiáltó). Az. állítmány az alany — megszólításos — értelmezőjét személyesíti meg: 10 kezeim, Rómába zarándokoljatok, lábaim, árokba rugdossátok egymást, szolgáltassátok be a cintányérokat, füleim, a cintányérokat! József Attila: Igaz ember. 1924. ÖM. I. 166. 109