Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
Fürdőm vagy te, csengő italom. 10 Karod hús ár, melled kavarog, fülemben is csupán úgy csobog, hogyha lélegzel a vállamon. Zúdulj fogamra, parázsban remeg! Igyalak én . . . Tudtam én. 1928. ÖM. I. 331. A zúdul ige alanyának szabályos jelentésköre: valami nagy tömegű dolog (árvíz, lavina, embertömeg) vagy nagy hatású jelenség (szél, vihar, zápor), illetve átvitten: baj, veszedelem, szerencsétlenség (általában nagy, negatív hatású esemény); a régi líra nyelvében már nemcsak a sereg zúdulhat, hanem metonimikusan maga a csata is (ÉrtSz.). A Tudtam énben a megénekelt és megszólított kedvest előbb metaforákkal kapcsolja a lírai én az anyaghoz, mindennapi szükségletek anyagához (9 — 10. sor), mintegy „anyagosítja”, majd a zúdulj másodikszemélyűségével visszaemberesíti, eleveníti. A Hankiss tárgyalta Urai síkváltás és vibrálás! — Ugyanennek az igének egy másféle felhasználása: mért nem akkor zúdultál szivemből, 15 jobbharcú mennyei páncélvonat! A mennyei páncélvonat. 1926. Uo. 270. A jelentésszabálynak megfelel, hogy a második személyű megszólítás is megszemélyesítés.67 Síkváltás tehát itt is van! Ha az ige valamely átvitt, de társadalmi érvényű jelentése hasonlít, közel áll az alkalmilag létrejövőhöz, az igealakba sűrűsödő ellentmondás természetesen gyengébb: Ügy leszakadtam minden más világról, ahogyan lehull a gyümölcs az ágról. József Attila: (Le vagyok győzve. . .) 1937. ÖM. II. 242. 67 „Anyagosítás”-ról és megszólításos megszemélyesítésről már korábban is írtam („A líra: logika” 116, 120—23, 125—6). 112