Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
Ignotus szárnyaló szava nem a tudósé, hanem az értő művészé, mégsem állhatom meg, hogy ne idézzem: „József Attilának (...) a magyar nyelv egyszerre lélegzete és tápláléka, s versei úgy nőttek belőle, ahogy a szakálla serkedt s mirigynedvei zubogtak (...) Istennek tégedet felellek: ebben Csokonaytól [így!] Adyig* benne van minden, ahová a magyar közlés eljutott, de még ezen felül s ennél tovább és messzebb az a József Attila, kiben Csokonay és Vörösmarty, Petőfi és Ady már veleszületetten benne volt, még mielőtt olvasta volna őket. S ahogy verselésében végképp összeolvad a magyar tánc-topogás [így!] a nyugati lejtéssel, úgy hoz ennyi és ekkor elődök után, ő is hozományt: gondolatot, mely visszaösztönödött érzéssé, s ennek kifejezéseképp intellektualizált népdalt” 3.5.3.7 Valami a vers szerkezetéről. — Illesszük vissza most az elemzett két sort a vers egészébe. A költemény szerkezetének fő vonala: a természet-én, akinek óvó tenyerei búzaföldek és fellegek, lassan emberméretű emberré válik, aki a kedves leheletébe burkolózik, s a vers érzelmi csúcsán a kedvest tudja istennek felelni; aki nyelvtanilag is jelen van az egyes szám első személyű ragok révén a tizenhat soros vers első tizenkét sorában. Az utolsó strófából viszont „eltűnik”: Hajnalban nyújtózik az erdő, ezer ölelő karja megnő, 15 az égről a fényt leszakítja, szerelmes szívére borítja. Ezt a versszakot épp a felellek szó előzi meg ! Nincs utána kettőspont, csak pont (egy gépiratos változatban: két gondolatjel. ÖM. I. 453). Mégis fölötlik egy izgató kérdés: vajon nem ez az utolsó négy sor-e a k é p i felelet a sorsdöntő isteni kérdésre, nem így énekli-e világgá a kedvest a lírai én? Égnek és földnek, erdőnek és fénynek ezzel az egyesítésével, egyesülésével? József Attila önidézeteinek 78 78 Szép Szó VI. 3. sz. 188. (1938. márc.). 127