Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek
gyakori tó volta folyamatossága halványult, ilyen származéka nincs. Szólást frissít föl a többesszámúsítással Kassák Lajos: Hát valóban kihúzták alólunk a gyékényeket . . . Világanyám 7. 1921. ÖV. I. 137. A kihúzzák alóla a gyékényt szólás jelentése a XIX—XX. századi irodalmunkban ’tönkretesznek valakit, ellátják a baját valakinek’, egyes nyelvjárásainkban és a régebbi nyelvben: ’meghal’.3 Kassák számozott ciklusának ebből a darabjából is a proletárdiktatúra bukásának keserűsége szól: kihúzták alólunk a gyékényeket ’tönkretettek bennünket’, ’ellátták a bajunkat’! A többesszámúsítás elkülöníti a szólást az ide egyáltalán nem illő egy gyékényen árul vele szólástól,4 s egyben lehetővé teszi a szólás újraértelmezését. Még ha tudja és elfogadja is a modern olvasó, hogy ez a szólás a haldoklókkal és a temetkezéssel kapcsolatos, ma már más képet lát benne: valaki gyékényen, szőnyegfélén áll, mások pedig kirántják alóla ezt, következésképpen hasra esik, vagy fenékre ül. Ha a szólás a kötött formájában szerepelne, a nyelv múzeumőre talán erősködhetne, hogy az olvasó „köteles” hagyományosan értelmezni (én nem tartozom az ilyen ereklyeőrök közé), a módosítás azonban fölszabadítja a hagyomány tisztelő olvasót is. Érdekes, hogy alighanem Kassák hatására négy évvel később József Attila is használja ezt a szólást a Most fehér a tűz című versében (1925. ÖM. I. 234): 15 „Gyékényünk sincs és mégis kihúzzák alólunk, ünnepeink ájultan hevernek.” ö is felfrissíti: azzal, hogy paradoxonszerű lírai állításba ékeli, és azzal, hogy a szólás alkatrészeit szórendileg el is szigetek egymástól, két tagmondatba osztja szét. 3 O. Nagy Gábor: Mi fán terem? 2. kiadás. Bp. 1965. 125—7. 4 Erre uo. 124—5. 132