Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek
megváltoztatása az értelemszerűbb 7 .b. jelentés mögé felidézi a 7.a.-1 is. E kettővel felesel a poliszémikus önrímpárban11 a harangozni állandó határozójaként, vonzataként használt halálra. (Harangoznak valamire, ’vmire harangszóval hívnak, szólítanak, figyelmeztetnek’, pl. levesre, misére, vecsernyére, délre: ÉrtSz.). A strófa utolsó sorának az értelme tehát: ’harangozni, de azért, hogy valakinek, valakiknek, egy elavult társadalmi rendnek a halálát jelezze harangszóval, temetésükre figyelmeztessen’. A kötött-fölfrissített szerkezet határozójának különleges szerepe van a több jelentésű önrímpár hatásában. Kétségtelen azonban, hogy a kontextus nemcsak föleleveníteni segít a kötött szókapcsolatokat, hanem olykor szinte egészen el is szigeteli a fölelevenítettet a kötöttől. Bővebben idézek Déry szép verséből (Porhói): Gémlábú madarak ezek s ők is porból lettek s mégis megejtik szívemet. Magasan a sivatag fölött — ahol felemelt furkóval kavarog az árnyéknép s halottjainak csontjai közt kaparász, hajlott háttal, s eldűl s maga is porrá válik — a por fölött magasan állnak a szélben s a szél üti szívüket, mint hárfahúrokat a művész. Idelenn pedig pusztulás van. Szél üti szívüket — szélütés, szél éri, szél ütötte, a szél ölte meg stb. (ÉrtSz.). Csakhogy az árnyéknép valódi szélben áll magasan a por, a sivatag fölött! Valóságos szél „üti”, mint a hárfa húrjait a művész! Eddig a szemléletesség felújítása. Viszont ez az árnyéknép „eldűl s maga is porrá válik”, mintegy szélütést, szívszélhűdést kap, mert mégsem csak idelenn úr a pusztulás . . . Kötött szerkezetek, szókapcsolatok a szitkok, káromkodások is. József Attila 1928-ban írt versében, a Förgetegben 11 Török Gábor: Nyr. XCV. 168. 139