Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)

III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek

(ÖM. I. 334) használja ki egy tompított-módosított, képie­­sített szitokforma indulatiságát: Vert-e már téged valaki, vihar? Ostorral kergetett-e ? Sötét erődbe bujtál-e, vihar? úgy mint a szégyenedbe ? Honnan e strófának a sodrása? A megszemélyesített För­getegre zúdított kérdések áradatából is (mélyükön gyer­mekkori, öcsödi emlék lapul), az ismétlésekből is, de a nyers erőt az adja, hogy benne egy eufémisztikus voltában is robbanó népi szitoknak (Menj a szégyenbe!) átírt for­mája feszül. — Egy ilyen átírt szitkot a következőkben stilisztikai mikroszkóp alá helyezünk. 5. József Attila jené-je 5 Megszült Pőcze Borosa, kit meg ettek a fenék, gyomrát, hasát sorba, százláb súroló kefék. Nemzett József Áron, 1928. ÖM. I. 324. 5.1. Egy régi vélemény. — Egy harminc-egynéhány éve megjelent tanulmány is idézi ezt a versszakot. Szerzője, Fejtő Ferenc12 tulajdonképpen mentegeti a verset és a költőt: József Attila „cinizmusa, amellyel azt énekli szülő­anyjáról, hogy »megették a fenék«, a durva »fene« szó használata csak a sírni kívánkozó s nem akaró kamasz meghatott krákogása ...” Rászorult-e a költő a mente­­getésre? Valóban „meghatott krákogás”, álcázó cinizmus és durvaság szólal-e meg ebben a fené-ben? A magyarázat szerpentinútján csak látszólagos kitérő, ha ismét idézem Hont Ferenc visszaemlékezését.13 Hont el­12 L.: Szép Szó VI. 1 — 2. sz. 76 (1938. jan. — febr.). 13 József Attüa Emlékkönyv (69. j.) 110. 140

Next