Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)

III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek

tárulkoztok s meggyulladt fejetek. . (Boldog köszöntés. üo. 131); Búcsú nélkül indultál, hogy messzi útra kelj nyugtalan hajós, kinek nincs többé hajója kutyád kísért csak egyedül s az őszi kerten át egy feldúlt élet cserepei közt botoltál. Kíséretül. 1949. Uo. 506. József Attila: „és szebb is vagyok, miként az éjszaka | a számlálhatatlan csillagoktól” (Kedvesem. 1924. ÖM. I. 175); „Nem kérek már bús bocsánatot se, csak igenigen alázkodom” (Komoly lett már. 1924. Uo. 188); „Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, akkor szívünkben zuha­­tagok vannak” (Imádság megfáradtaknak. 1924. Uo. 192); „lángok csúcsain zuhanunk és emelkedünk fürkészhetetlen titkainkkal. . .” (Ekrazittömeg. 1925. Uo. 247); „Bontsam-e hát a felhőket magosba érő térdeimről? j Fektessem-e már szívünket egymásra a patak fehérlő kavicsain?” ((A kelő korongba hajítom . . .) 1926. Uo. 265). 4. Archaizálás? — Kétségtelen, hogy a régmúltban, a régi magyar irodalmi nyelvben is sokkal ritkábban hasz­náltak igekötőt, mint manapság. Még a XIX. század első felében sem ritkák az olyan verssorok, amelyekben talán inkább nyelvünk egykorú általános állapota tükröződik, nem pedig stílushatásra való törekvés. Gondoljunk Vörös­marty ilyen soraira: „Nem fáradsz-e reám mosolyogni, ha csüggedek. . .” (Laurának); „És derüljön zordon homlo­kod ...” (A vén cigány). Ady szintén gyakran hagyja el az igekötőt: „Miért kellett egy másat [= más világot] érnünk?” (Kár a voltért); „Megcsúfolt ember... || Vesszél botor, pusztulj botor” (A megcsúfolt ember). Király István is számos ilyen vers­mondatot összegyűjt, s nyilván a fenti meggondolásból választékossá tevő, ünnepélyesítő, ódon-fenséges zamatú stíluseszköznek tartja az igekötők elhagyását.24 Szembe­24 Király István: i. m. II. 307. 150

Next