Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek
sítsük véleményét az előző pontban közölt Kassák- és József Attila-idézetekkel! Nézzünk szét az ünnepélyességre, ódonságra egyáltalán nem törekvő fiatal Szabó Lőrinc versei közt! „Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról” (A vándor elindul. ÖV. 7); „Napfényfüzérbe fogtalak . . .” (Pásztor sípon. ÖV. 10); „Szavaimat szégyenkezve kuszálta I a tettetés ...” (Zavar. Uo. 12). Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy az igekötők elhagyása csak akkor kelt ünnepélyes, fenséges vagy ódon hatást, ha ebben más, erősebb eszközök is támogatják. De még ekkor is kétséges, hogy csakis ilyen általános hatás résztényezője-e, vagy másképpen is módosítja ez a hiány a lírai üzenetet. 5. A nyelvtani terjengősség, a „túljelölés” igekötői. — A német Dichter szót Kosztolányi — és az ő nyomán több más magyar lírikus — a dichten ’sűríteni’ igéből származtatta. Se non é verő, é ben trovato! A nyelvtudomány százszor megcáfolhatta ezt a szellemes, de laikus etimológiát, valami mély igazságot mégis kifejez a költésnek és a sűrítésnek, tömörítésnek ez az összekapcsolása. Látszólagos, logikai redundancia van ugyan a nagy lírában is, de a költő ezt is művészi szolgálatra kényszeríti, egyébként pedig törekszik rá, hogy a művészileg fölösleges, a mondanivaló vonatkozásában esztétikai oldalról „redundáns”, funkciótlan nyelvi elemeket kiküszöbölje. A művészi kifejezésben az igekötők is fölösleges teherré válhatnak. Bemutatok néhány ilyen jelenséget. Tudjuk például, hogy az igekötős igék vonzata, állandó határozója, sőt hely határozójának a ragja, névutója is magából az igekötőből nagy valószínűséggel kiolvasható.25 így a helefog — akár „logikus”, akár nem ezakonkrét, belső helyviszony — szükségképpen illatívuszi, -ha -be rágós határozót kíván. Mit tesz a költő mondattani síkon, ha egy ilyen szerkezetből a bele igekötőt kihagyja? Tör25 H. Molnár Ilona: Általános Nyelvészeti Tanulmányok IV. 157 — 65. 151