Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
III. A kötött alanyos, tárgyas és határozós szerkezetek
nyugtasd jelentésében a nyugtasd meg és a nyugtatgasd közt áll. A gazdagokkal szemben már úgyis megvan a lírai hősnek az ironikus-nagylelkű fölénye: riadt kis lelkét. Ennyi elég: a nyugtatgasd gyakorításának kicsinyítő-becéző és egyben lekicsinylő hangulati velejárója már a Mértéken felüli túlzás volna. Kaszák villannak az egen, suhogó rendekben dől a zápor. József Attila: Eső. 1932. Uo. 58. Egyszer villannak meg ? Többször! De nem azért, mert a kontextusból — például a többes számú alanyból, a villám-kaszákból vagy a metafora további értelmezéséből — ez következik! Ugyanebben a szövegösszefüggésben, de kitett meg igekötővel már bizony csak egyszeri a villámok kaszájának a megvillanása. Más szóval: a költő megoldása a villannak meg és a villognak közti árnyalat: az utóbbinál mozzanatosabb, az előbbinél ismétlődőbb. Egy kis nyelvi közvéleménykutatást tartottam főiskolai hallgatóim közt: azt állapították meg, hogy a villannak esetében a villámok többször villannak föl, de a villognak által jelöltnél sokkal hirtelenebb módon, sokkalta rövidebben. A mozzanatosság és a gyakorítás határai tehát egybemosódnak. De erre nemcsak az árnyalatokat méricskélő verselemző jön rá, hanem ide jut más oldalról nyelvünk őstörténetének és a finnugrisztikának a kutatója is. Az ősi elemi -d képző például egyaránt lehet gyakorító (bök-öd) és kezdő (él-ed), az -l is egyaránt előfordul a gyakorító és a mozzanatos elemi képzők közt.35 A látszólag ellentétes kategóriákat tehát nem önkényesen kötötte össze a modern költő, hanem megvolt köztük a kapcsolat nyelvünk őskorában is. Az Eső villannak-jához hatásában nagyon hasonlít az Óda már idézett helye: „homlokod fényét | villantja min-35 Vö. Bárczi Géza: TA. 149; B. Lőrinczy Éva: KTSz. 109; stb. 11* 163