Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
szituációnak, lírai szituációnak nevezi magának a költeménynek a tartalmából kihámozható utánzóit közlésviszonyt is. Ez terminológiai zavart kelt; ezért használtam én ez utóbbi kategóriára már 1967-ben, „A líra: logiká”ban a versmagatartás megjelölést. Utánam Hankiss Elemér is így.) A költemény ilyen általánosabb beszédhelyzetébe tartoznak az alkotás keletkezésének (és befogadásának ?) történelmi körülményei, társadalmi viszonyai, a költő élete stb., de ez az általánosabb beszédhelyzet már nem elegendő a hiányzó kiegészítő pótlására. Ezért a költeményt fokozott gonddal kell megvizsgálnunk: nem pótolják-e a szomszédos mondatok mégis valahogyan a hiányzó kiegészítőt. Ha arra az eredményre jutok, hogy nem, újabb kérdés merül föl: valóban az-e az ige jelentése (és vele: vonzatstruktúrája), amire először gondoltam, vagy esetleg más, olyan, amelynek másfajta jelentéséhez egyszerűbb vonzatszerkezet kapcsolódik ? 2. Nélkülözi-e a kiegészítőt a versmondat ? — Vizsgáljunk meg néhány verset, versrészletet! József Attila egyik töredéke: Vak, vak, vak a kutyák így ugatnak, az öreg csősz kivénhedett, eljárogál még egy hetet, 5 nem sújt oda fütykösével, nem pöröl már istenével, nem Jcáromol*, nem is éber, szeretne ő tán valamit, de ha ő sem tudja, hogy mit, 10 cseléd volt, az istenfáját, néha megtörni pipáját, 269. (Vak, vak, vak) ÖM. II. 317. A káromol olyan tárgyas ige, amelynek a tárgy nem esetleges bővítménye, hanem szükségszerű kiegészítője. Ez a * A kiemelések mind itt, mind a további idézetekben tőlem való T. G. 24