Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
A száj fehéren ejti majd a szót: eredj! S te, lelkem, borzadón leheled vissza: félek! A test aléltan, nyögve enged útra, lélek, mint anya gyermekét, ki idegenbe megy. A félelem szonettje 2. A bővítmények száma. — Mennyit használ ki a gyakorlati beszéd abból az elméleti lehetőségből, hogy egy tranzitív igéhez kiegészítőin kívül még akár tízféle esetleges bővítmény járulhat? Mennyire használja ki azt a lehetőséget, hogy ugyanazon bővítményfajta halmozásával a változás valamilyen speciális körülményét igen finoman lehetne megjelölni? A legegyszerűbb vizsgálat, megfigyelés is igazolja, hogy nagyon kevéssé. A köznapi beszédből már kirí az olyan mondat, amelynek igei állítmánya tárgyat és háromnál több határozót vesz magához. Ha a mondanivaló mégis megkívánná a változásfogalom három-négy körülmény révén való pontosítását, inkább több mondattal, összetett alárendelt mondattal, sőt összetett mellérendelt mondattal oldja meg a közlemény szintaktikai megformálását a beszélő. Az átlagosnál szignifikáns mértékben több igebővítmény: stilisztikum. A lírában sem gyakoriak az olyan vers (tag) mondatok, amelyekben az állítmány igének három-négynél több alárendelt mondatrésze van. A túlbővített mondatoknak a tartalmi tényezők besugárzásától viszonylag függetlenül is többféle hatásuk lehet. Kifejezhetik a fölmerülő emlékek részletekbe menő hűségét, pontosságát, utánozhatnak nyugodt tempójú előadásmódot: Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron, 15 egy szép napon munkátlanul, mint aki örömöt tanul, bámultam a Dunát. . . József Attila: Flórának. 1937. ÖM. II. 200. Minél kevésbé vannak másodrendű bővítéményekkel (főleg 43