Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
örült és emelte ? ~ maga fölé emelve őt örült ? Bár ezek a föloldások nem egyformán valószínűek, kizárni egyiket sem lehet. Egy Babits-idézet J. Soltész Katalin említett gyűjtéséből: ,,Mi már a mezőt vágtatjuk” (Vasárnapi impresszió, autón. Az istenek halnak, az ember él kötetben (1925 — 7.): ^vágtatva bejárjuk? bejárva vágtatunk? ~ bejárjuk, és vágtatunk? . . . Ismét csak valószínűbb és kevésbé valószínű közt dönthetünk. Az ilyen igékben tehát nemcsak a ráértett másik igének a jelentéstöbblete van benne, hanem a szintaktikai bizonytalanságnak valamilyen mozzanata is. Az alkalmi tárgyasítás nyelvtörténeti kérdésekkel is érintkezik. A költeményben tárgyasán használt ige a régiségben szintén előfordulhatott így. A bitangol ma intranzitív, de még az ÉrtSz. is közli negyediknek — népies, régies minősítéssel — a következő tranzitív jelentését: ’úgy veszteget, prédái, rongál valamit, mintha bitang, gazdátlan volna’ (szemelvények Széchenyi Istvántól és Gárdonyitól). Archaizál-e tehát Kassák a Most mi vagyunk az idő és a tér éber csőszei: katonák! (1915. ÖV. I. 13) című versfüzérében? Valahol most szűz embervért bitangol a halál. . . A szövegösszefüggés dönti el! Ha Babits azt írja a Jónás könyvé-ben, hogy , jutván az Urat, mint tolvaj a hóhért”, akkor ez ,,a mű biblikus hangulatába illeszkedő régiesség”, latinosság.40 Emlékeztet a timere aliquem-re a fiatal József Attila verse, a Köntösök (1922. ÖM. I. 10) is: Remegni kell a vérsötét, gyökérző Bánat köntösét s tisztelni kell, ki hordja Ember és eb foggal nem tépi szét. Rettegni kell a vérsötét gyökérző Bánat köntösét. . . A Bánat, amely egyrészt vérsötét, másrészt gyökérzik, és 40 J. Soltész Katalin i. m. 213. 77