Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
köntöse is van: a képzavar határán álló, modernkedő kép. Az ablatívuszok helyén álló tárgyaknak ugyan megvan a régies hangulata, de ez csak törést okoz a versben, igazi művészi feladata nincs. Kassák poémájában, a Máglyák énekelnek-ben (1920. ÖV. I. 120) viszont ugyanez az ige, ugyanezzel a vonzattal az expresszionista-futurista kontextus olyan töménységébe illeszkedik bele, hogy a latinizmus a sok egyéni tranzitív álás mellett elhalványul: A darutollasok észrevették, hogy néha mozogni mer alattuk a föld s úgy gondolták, végre mindenütt el kell oltaniuk a lámpákat. Ismerték magukat s az utak elkallódását remegték az idegeikben. A szövegösszefüggés hatása olyan erős, hogy még az sem biztos, ugyanolyan okhatározói értékű tárgy-e ez, mint József Attila versében, vagy pedig van eredménytárgyi mozzanat is benne. A nyelvtörténeti megállapításokat tehát csakis a kontextust is figyelembe véve változtathatjuk stilisztikai értékeléssé. Lehet valami történeti vonatkozása a visszaható igék tárgyas használatának. Erre — érdekes módon — Spitzer Leónak a klasszikus franciák nyelvhasználatát elemző megjegyzésein elgondolkozva jöttem rá. Spitzer megállapítja Flaubert-ről, hogy akár tranzitívokhoz, akár intranzitívokhoz akkor kapcsol visszaható névmást, „wo allmähliche Veränderung ausgedrückt werden sollte: daher also se languir das Hinsiechen langsamer, schleppender, quälender ausmalt als einfaches languir . . . ; daher se mourir den Todeskampf, mourir den Moment des Sterbens und überhaupt die .se-Wendung das passive Leiden betont . . . Nun verstehen wir den Sinn des se bei Flaubert: . . . leur grand amour . . . parut se diminuer — die Liebe »verflüchtigt sich« wie versiegendes Wasser; diminuer hiesse nur »abnehmen«, se diminuer bezeichnet 78