Tóth Zoltán: Magyarok és románok. Történelmi tanulmányok (Budapest, 1966)
I. Tóth Zoltán Magyarok és románok Történelmi tanulmányok Válogatta, sajtó alá rendezte, I. Tóth Zoltán életrajzát írta és müveinek bibliográfiáját összeállította Csatári Dániel E kötet a Magyar Tudományos Akadémia Kossuth-díjas levelező tagjának, a tragikus hirtelenséggel elhunyt tudósnak gazdag életművébe ad betekintést. „Kora ifjúságomtól kezdve az volt a törekvésem — írta I. Tóth Zoltán —, hogy munkámmal a magyar és a román nép barátságát mozdítsam elő.” Ennek megfelelően a kötetben közölt, első ízben megjelenő s a korábban publikált, de ma már hozzáférhetetlen tanulmányai egyaránt a magyar—román viszony több évszázados történetén vezetik végig az olvasót. A feudalizmus kori közös múlt feltárásán keresztül jut el a szerző a magyar— román viszony egyik legfontosabb fejezetének: 1848—49-nek vizsgálatához, hogy a tőle megszokott alapossággal adjon feleletet a tragikus évek sokat vitatott kérdéseire, majd a kapitalizmus korabeli magyar és román fejlődés azonosságát és ellentmondásait elemzi. így állít e posztumusz kötet emléket a tanulmányok alkotójának és egyben a magyar—román közeledés történelmi hagyományainak is. Akadémiai Kiadó Budapest