Tüskés Tibor: Csorba Győző - Kortársaink (Budapest, 1981)

A kifejezés keresése

fejlődik költői látásmódja, hasonlatteremtő képessége. К Moz­dulatlanság után öt évre, 1943-ban jelenik meg új kötete, A híd panasza a Janus Pannonius Társaság kiadásában. A kötet huszonkilenc verse és egy hosszabb, tizenhét versből álló cik­lusa szinte új és más költőt állít elénk, mint amilyen első kötetéből reánk nézett. Nem törte le a Nyugat elmarasztaló kritikája, szívósan és következetesen törekszik költői világának tágítására, eszközeinek tökéletesítésére. A legjobb irányban tájékozódik. Az új kötetben lépten-nyomon József Attila szellemujjának nyomára ismerünk. Van, amikor csak egyetlen szó („Mindenség”), egy összevonás („dunna-felhők”), egy fel­szólító módú ige („ijessz rám”, „légy merész”) állít meg. Van, amikor egy hosszabb kifejezés, egy egész verssor mögött sejlik föl az előkép („falánkul anyját falta fel”, „Az Istent [ .. . ] régen szívemben mindig megtaláltam”, „Százezerévek zúgó mélyein, / lám, úgy forgott a múlt miértünk”, „a hűvös semmi énekel”, „szívemhez koccant a halál”). A Mozdulatlanság metaforái jobbára konvencionális körben mozogtak. A költő­előd példája nyomán most merészebb — bár a példára vissza­mutató - hasonlatokat alkot: „Az idő megrekedt, úgy lóg benne a lelkem, / mint száradó ruhák ...” Ugyanez a kép egy másik versben is visszatér: „mint száradó ruhát kötélen / az erre-arra szél, / lengeti az idő a lelkem”. Persze nemcsak egy­szerűen költői eszközök átvételéről van szó, hanem a József Attila-i tartalmakra való rezonálásról is. Jól mutatja ezt, hogy a fent kiemelt kifejezések csaknem mindig jellegzetes József Attila-i tartalmakkal, az istenélménnyel, a szülő elvesztésével, a magánnyal, az apa hiányával, a szinte metafizikus szerelem­vággyal kapcsolódnak össze. Mint az alábbi szép és nyugodt hullámzású, verszáró hasonlatpárhuzamban is: 37

Next