Tüskés Tibor: Rónay György - Kortársaink (Budapest, 1988)
A hatvanas évek
társadalmon egyaránt nyomot hagytak, s hívők és nem hívők kölcsönösen arra a fölismerésre jutottak, hogy — a világnézeti különbségek megőrzése mellett — csak a lojalitás alapján, egymás tudomásulvétele és az értékek kölcsönös elismerése mellett működhetnek együtt. „A vallás egyre inkább megszabadul mindentől, ami járulékos, besűrűsödik a maga lényegére. Minthogy nem visz előre karriereket, a vallásos hit minden opportunizmustól megfosztott önkéntes vállalás, személyes elkötelezettség lett. Tudatos és szilárd ez a vallásosság, benne él a szocializmusban, egy osztály nélküli társadalomban, mint annak eleven és el nem hanyagolható része.” A maga személyes hitéről, kereszténységéről, hit és irodalom saját írói gyakorlatában megvalósuló kapcsolatáról is nyíltan és őszintén beszél. Erre egy másik interjúban van alkalma.62 A kérdésre — Mit jelent neked a kereszténység? — így válaszol: „Nem fogódzó, nem iránytű, nem világnézet. Nem kell rá semmiféle címke, semmiféle minősítés. Egyszerűen vagyok keresztény. Nyilván »meghatározza« munkámat: annyiban, hogy úgy látom a világot, a dolgokat, a létet, ahogyan látom; és úgy igyekszem ábrázolni, kifejezni azt, amit látok, élek, tapasztalok, hogy az megfeleljen az általam látott igazságnak. De nem avatkozom bele illetéktelenül a valóságba, mint író: nem hamisítom hozzá valamilyen eleve megfogalmazott »modellhez«. Ami pedig a »magatartásomat« illeti: ennek megítélése nem rám tartozik.” Életművében terjedelmes részt alkotnak a szorosabban vett világnézeti kérdéseket taglaló, hit és irodalom, kereszténység és humanizmus viszonyát elemző, a keresztények és marxisták közötti párbeszéd elvi és gyakorlati lehetőségét 158