Varjas Sándor: Válogatott filozófiai tanulmányok (Budapest, 1971)
VARJAS SÁNDOR VÁLOGATOTT FILOZÓFIAI TANULMÁNYOK Ez a kötet értékes válogatás egy eddig szinte teljesen ismeretlen magyar marxista filozófus tanulmányaiból. A pszichológia és a fizika filozófiai problémáit tárgyaló első részben Freud-kritikája nem egyszerűen a kívülálló bírálata, hanem olyan gondolkodóé, aki maga is végigjárta a freudizmus felfedezését, megkísérelte azt módosítani, végül pedig a marxizmus hamistudat elmélete alapján haladja túl a tudattalanra vonatkozó freudi koncepciót. A második részben magának a szerzőnek mint a matematika lebecsülése ellen küzdő marxista filozófusnak az álláspontja rajzolódik ki. Logikai koncepciójának előremutató vonása, hogy épít a matematikai logika vívmányaira. A harmadik részben egyrészt az eszmék keletkezését világítja meg, másrészt tartalmuk viszonyának kérdését, túlhaladva nemcsak a kantiánus típusú szétszakítást, de a szociologizmus egyoldalúságát is. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST