Velcsov Mártonné: Antropometrikus mértéknevek a magyar nyelvben - Nyelvtudományi értekezések 84. (Budapest, 1974)
Hivatalos mértéknevek
36 az egy ’lábnyi’ mérték egy ’talpnyomnyi’. Viszont a régi magyar nyelvben sokszor a puszta szár szót találjuk olyankor, mikor ma láb-at mondanánk. Elfogadható tehát TorvoNENnak az a megállapítása, hogy a magyar láb (pes, Fuss) uráli eredetű . . (i. m. 135). A hosszú magánhangzó minden bizonnyal eredeti (vő. N. Sebestyén Irén FUF. XXXIX, 28—30). A magyar láb tehát ősi ambivalens tő volt, amint már Simonyi (Nyr. XXXVIII, 241) is megállapította: „Némely szónak az a különössége, hogy egyaránt előfordul igei és főnévi használatban ... Igen régi ilyen szópárok, kétségkívül még történetelőtti korban keletkeztek a következők... láb — lább ’úszik’...” ugyanígy vélekedik Bárczi (MNy. Lili, 190) is: „Igen hasonló igei-névszói tő a láb főnév ~ láb(b) ige, melyeknek azonosságát Mészöly részletesen és meggyőzően bizonyította (SzegFüz. III, 112)”. A mai magyar nyelvben viszont igeként már csak a képzett származékok használhatók, a láb > lább régi igei jelentését csupán nyelvjárási és nyelvemlékbeli adatok őrzik. A TESz. (II, 698, 699) ezt a származtatást nem tartja biztosnak, csupán lehetségesnek; így a láb szót továbbra is bizonytalan eredetűnek jelzi. Ujj a) A sz© jelentései 1. Ujj szavunknak a mai magyar köznyelvben testrészmegnevező szerepe az általános, mérték jelölésre inkább mértékképzős származékát használjuk. Az ÉrtSz. (VII, 34) az ujj szónak e két fő jelentését tartja számon. Az elsőt így határozza meg: „Az emberi kéz és láb ízekre tagolt, kiágazásszerű, mozgatható részeinek valamelyike”, a második helyen említett, elavulófélben levőnek jelzett mérték jelölést pedig a következőképpen: „a lábnak a tizen ketted része; hüvelyk (kb. 2,6 cm)”. A szónak mind a testrész-, mind a mértékjelölő szerepe megvan viszonylag korai nyelvemlékeinkben. Elsőnek a Soproni meg a Schlägli Szójegyzékben fordul elő, mindkettőben testrész jelentésben. A SoprSzj.-nek már első szava is ide vonható, bár hibás írása miatt alig ismerhető fel, csak az értelmezett latin szó, a SoprSzj.-kel kapcsolatban álló szójegyzékekkel való összehasonlítás meg az említett adat után következő magyar kifejezés segít bennünket, és segítette már Házi JENŐt is a szóalak megfejtésében. A szótártöredék első latin szava ugyanis auriculais, felette a következő, értelmezésnek szánt, de — véleményem szerint másolási hiba következtében — eltorzult magyar jelzős szerkezet: bis iudalc. A szójegyzéket megtaláló és ismertető Házi Jenő lapalji jegyzetben a következőket írja erről: „bis iudak feltétlenül elírás kis uiad vagy kis uiaku helyett” (MNy. XX, 150).14 15 A szójegyzék második szava birtokosjelzős szerkezetben mutatja az ujj szót, személyragosan: labadvya ’lábad ujja’. 14 Faragóné Hegyi Etelka „A Soproni Magyar—latin Szójegyzék szókincsének vizsgálata” című (Szeged, 1963) kéziratos egyetemi doktori értekezésében úgy vélekedik, hogy a helyes olvasat csak a szemólyragos kis ujjad lehet. Érvelése meggyőzó. (A disszertáció megtekinthető a József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárában.) 15 Házi Jenő szerint a szójegyzék nem másolat, hanem eredeti. A bis iudak alakot „közönséges elírás”-nak véli (vö. MNy. XX, 164). Szerintem efféle hibák csak másolás közben születhetnek.