Vígh Árpád: Kék mezőben fehér liliom. A francia-kanadai irodalom története (Budapest, 2007)

Első rész: A klasszikusok

III. REALISTÁK ÉS SZIMBOLISTÁK Verhaeren vagy mint kortársa, József Attila - a polipkarú város lélek­ölő hatalma miatt, vagy amelyben egy Jean Narrache a montréali pro­linegyedek nyelvét, a joualt először alkalmazva irodalomban leírja a gazdasági válság okozta nyomort. Laberge vagy Harvey, és különösen Borduas viszont nem leírnak, hanem vádolnak, s ez elfogadhatatalan volt. Az eredmény ismert: Nelligan csendesen elmegyógyintézetben végzi, mert nem bírta elviselni az őt körülvevő világ sivárságát, Girard, Laberge és Harvey pedig, s később Borduas is, örökre kegyvesztettek lesznek, mert megpróbáltak ezen változtatni. Nem lehet csodálkozni azon, hogy Québec végül nem a próza, ha­nem a „békén hagyott” költészet kapuján lép be a modernségbe. Az a négy nagy költő, akiket ma a világirodalom klasszikusaiként tartunk számon, vagyis név szerint Saint-Denys Garneau, Alain Grandbois, Rina Lasnier és Anne Hébert, írásaikkal - dátum szerint - tulajdon­képpen még az előző korhoz, a második világháborút megelőző vagy akörüli időszakhoz tartoznak. A lényeget, vagyis költészetük tartalmát és formáját illetően azonban már kétségtelenül az ún. modern idők irodalmát gazdagítják. c%>~ 125

Next