Vujicsics D. Sztoján (szerk.): Szomszédság és közösség. Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Tanulmányok (Budapest, 1972)
Bori Imre (Novi Sad): A magyar, a szerb és a horvát avantgard
,, . . . Mert ez az egész lázadás a polgári makulatúra félredobása... az ember nevében történt, az EMBERI NAGYSÁG nevében, a konvenciók és a képmutatás sivatagában elveszett integrális emberi önkifejezés újrafelfedése nevében ...” József Attila pedig így zárta versét: . . . Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen . . . Hasonló felfedezést tesz lehetővé — immár József Attila képalkotásának síkján — a szürrealista festőnek, Vane Bornak Pejzaz (Tájkép) című kollázsa a Nemoguce (Lehetetlen) című szürrealista gyűjteményben: a felnyitott női has keretében egy álomi, vágyott, trópusi-paradicsomi táj képe van,131 s azt a szürrealista „fogást” revelálja, amely József Attila Ódájának 4. részében is érvényesül, a képek különbözőségének ellenére is. S jelezhetjük, hogy talán a legtragikusabb automatikus szöveget is József Attila írta, Szabad ötletek jegyzéke két ülésben címmel — annak bizonyságaként, hogy a költő életművének vizsgálatánál megkerülhetetlen a szürrealizmussal való azonosítás is. A harmincas években tehát a magyar szürrealizmusnak szintézisre törő, klasszikus szakasza alakult ki: ekkor tetőzött József Attila és Déry Tibor, valamint Tamási Áron munkásságában a húszas években gyökerező szürrealista tendenciák sora, szoros összefüggésben az irodalom-társadalom problematikájával: s ekkor bukkantak fel olyan szürrealizmusból vagy abból is táplálkozó írói célkitűzések, amelyek ennek az izmusnak az újrafelfedezésére vállalkoztak, olyan időszakban, amelyben a francia szürrealizmus meghasonlottan szétszóródásnak indult, a szerb pedig megszüntette mozgalmi tevékenységét és elhallgatott: Weöres Sándor költészete a maga szerteágazó és sokalakú megvalósulásaival, Szentkuthy Miklós regénykísérletei és programnyilatkozata,132 Sőtér Istvánnak és társainak, a későbbi „Ezüstkor-nemzedéknek” irodalmi munkássága a magyar szürrealizmus új és immár rokontalan alakulási szakaszát jelenti. Ismét csak az „irodalom” síkja az adott 131 Vane Bor kollázsát újra közölte a Jugoslovenska umetnost XX. véka. 1929 —1950. kiállítás katalógusa, amely a szürrealizmus, szociális művészet, a népfelszabadító háború és a szocialista realizmus képzőművészetét ölelte fel (Muzej savremene umetnosti. Beograd 1909.) Ugyanott olvasható Miodrag B. Pro tie tanulmánya is a szürrealista művészetről, gazdag bibliográfiával. 132 Szentkuthy Miklós program-értékű könyve Az egyetlen metafora felé. Bp. 1935. 484