Waldapfel József - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Versek, 1922-1928 - József Attila összes művei 1. (Budapest, 1955)
1928
4. Minthogy a gépiratokon és egyes lapok közléseiben meglehetős szeszélyesen váltakozik két és három kötőjel vagy gondolatjel, sőt néhol az is feltehető, hogy a gépiraton két kötőjel egy gondolatjel helyett áll, a jegyzetekben nem különböztettük meg, két vagy három ilyen jel áll-e forrásunkban ; a versek szövegében azonban e tekintetben ragaszkodtunk a legjobbnak elfogadott szövegforrás külsőségeihez, 5. Külön probléma volt azoknak a verseknek közlése, amelyek hiteles szövegforrása vagy minden interpunkciót, vagy a sorvégi vesszőt és pontot mellőzi. Az előbbi eljárás a futurista-dadaista verseknél egy időben törvényszerűség volt, s a gondolat bizonytalan tagolásának, zagyva, kacskaringós menetének felelt meg. Hogy József Attilánál — egy-két korai Kassákutánzatot nem számítva — nem erről van szó, hanem csak rövid időre (1926/27) elfogadott külsőségről, arra jellemző, hogy akkor teljesen dalszerű, strófikus szerkezetű verseket csupa kisbetűvel és minden írásjel nélkül írt, viszont éppen fejlődésének abban a szakaszában, amikor a legtöbb szabadverset írta (1924/25), teljesen szabatos interpunkciót találunk ezek kézirataiban is. Amit írásjelek nélkül papírra vetett versei közül később felvett köteteibe, abban mindenütt maga is pótolta a hiányzó vesszőket és pontokat. Kassákról írt bírálatában (Korunk 1931.) az írásjelek hiányáról külön is elítélőleg nyüatkozott. Mindennek meggondolása arra bírt, hogy a közölt szövegekben ott is pótoltuk a legszükségesebb és a gondolat tagolódásától egyértelinűleg diktált írásjeleket, ahol csak írásjel nélküli forrás állt rendelkezésünkre. A jegyzet az érdeklődőket úgyis minden esetben tájékoztatja a szöveghagyomány állapotáról. Ezáltal is teljesebben szolgáljuk azt a célt, hogy a versek szövegét a lehetőséghez képest úgy adjuk, ahogy a költő adta volna, ha az illető szövegét bármely 1927 után megjelent kötetébe felvette volna. Ha másképp járunk el, az I. kötetnek 1925—27-ig terjedő részében minden szempontból összetartozó versek kerülnének rikítóan elütő külsőségekkel egymás mellé pusztán azért, mert az egyiknek maradt fönn későbbi leirata vagy nyomtatott változata, a másiknak nem. A szövegkritikai apparátust úgy állítottuk össze, hogy belőle vüágos legyen, milyen forrásból vettük a szöveget s miért tekintjük a közölt változatot a véglegesnek, másrészt milyen viszonyban vannak egymáshoz a fejlődés rendjében a fennmaradt szövegváltozatok. Maguknak az egyes szövegrészek változatainak sorrendjét keletkezésük időrendje adja. A jegyzetek bevezetése minden sajátkezű kéziratot és gépiratot, a költő életében megjelent minden közlést megemlít, a halála után megjelenteket csak abban az esetben, ha külön változatot képviselnek, ma rendelkezésünkre nem álló hiteles szövegforrásra mennek vissza, vagy ha a közlésnek valamüyeu szempontból külön jelentősége van (pl. a moszkvai Új Hangban megjelent verseknél). A költő műveinek a kiadásban közölt szövegétől I eltérő szövegrészeit dőlt betűvel különböztetjük meg a kiadói megjegyzésektől. A szövegváltozatok után adjuk a vers keletkezési idejére és körülményeire vonatkozó adatokat (a költő sajátkezű keltezését dőlt betűvel). Tudatában vagyunk annak, hogy ez a kiadás, amely nemcsak József Attila műveinek, hanem általában XX. századi magyar költőnek első kritikai kiadása, korántsem teljes, korántsem hibátlan. Bízunk abban, hogy kiadásunk új szövegeivel, több vers hiteles formájának megállapításával, az időrend megközelítő tisztázásával, a költő művészi fejlődésének megvilágításához bőséges anyagot nyújtó szövegváltozatok közlésével és új történeti adataival hibái és hiányai ellenére hozzá fog járulni a legnagyobb magyar költő, egyben egyik legnagyobb nemzeti költőnk teljesebb megértéséhez és igazabb értékeléséhez. * 361