Waldapfel József - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Versek, 1929-1937 - József Attila összes művei 2. (Budapest, 1955)

II. Versek 1929-1937. Zsengék, töredékek, rögtönzések - 1937

Szövegváltozatok: A Népszava-beli változatban a refrén végig : rege, róka, regülejtem. 7 lobot vetett Nsz 11 Szertefussak Nsz 13 Boszorka ring a rózsában, Nsz 21 Váljon paplanunk parázzsá Nsz szalmává I DT 23 piócává I DT 25 Hasas disznó lángot elljen, Nsz szarva! DT 27 Röfögjön a hálóhelyen, Nsz 19. Bánat. A Medvetánc szövegét közöljük. — Előtte megjelent az Erdélyi Helikon 1930. októberi számában. Arról, hogy belőlem, aki szarvas voltam, farkas lesz címmel, továbbá A Toll 1931. február 25-i számában és a Döntsd A Tőkét, Ne .Siránkozz kötetben. Valószínűleg az első közlésnél is korábbi a Múzeumban őrzött Lágy című gépírásos változat; egy másik gépírásos szöveg azonos a kötet szövegével. Szövegváltozatok : 5 Aggancsom g EH T DT 6 gyémántot szór az ágon. g 10 Varázsüttön g T DT 11 habos, g T 20. Tömeg. A Döntsd A Tőkét, Ne Siránkozz kötetből. Az 1930. szeptember 1-én a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetése alatt lefolyt nagy tüntetést örökíti meg, amelyben József Attila maga is résztvett. (Vö. Agárdi Ferenc : József Attilával 1930. szeptember elsején. Nagyvilág. 1947. 13. sz. — Balla Aladámé : 1930 szeptember 1. Második, átdolgozott kiadás. 1952.) A vers részletes nyelvi elemzése : R. Hutás Magdolna, Irodalom­történet 1955. 182—185. Í 1931 21. Kispolgár. A Népszava 1931. január 6-i számából közöljük, ahol alábbi jegyzettel jelent meg : »Mutatvány a költőnek, Döntsd A Tőkét, Ne , Siránkozz« című rövidesen megjelenő versesköuyvéből.« Végül mégsem vette fel a kötetbe, talán mert akkor úgy érezte, hogy túljutott azon a kis­polgári ingadozáson, amellyel e versben önmagát is vádolja. 22. Anyám. A Medvetánc szövegét közöljük. — Először 1931. január 11-én jelent meg a Népszavában, aztán a Döntsd A Tőkét, Ne Siránkozz kötetben. Vö. Anyám a mosásban. Szövegváltozatok : A Népszava a versszakok végén három pontot tesz. 16 padlás ! . . . Nsz 386

Next