Weltner Andor: Weltner Andor emlékkönyv (Budapest, 1987)

WSLTNCR JTNDOR emlékkönyv Válogatta és összeállította HÁGELMAYER ISTVANNÉ és KERTÉSZ ISTVÁN WELTNER ANDOR (1910—1 978) A budapesti jogi karon Szladits tanítványaként tanulta a jogot. Az egyetem elvégzése után 13 évet töltött gyakorlati jogi munkával, majd 1948-tól az Eötvös Loránd Tudomány ­­egyetem Jogi Karán dolgozott. 1951-ben kinevezték a Munkajogi Tanszék élére, s haláláig megszakítás nélkül ellátta a tanszék vezetését, oktatta és művelte a munkajog tudományát. Három évtizedes tanári működése alatt egye­temi hallgatók ezreit tanította és nevelte. Már Szladits szemináriumában kitűnt elméleti érdeklő­désével. Később kutatásai átfogták a munkajog teljes tárgykörét. Életművét mintegy 1 5 könyv és több mint 1 50 tanulmány fémjelzi. Az 1 950-es évek második felétől foglalkoztatták az üzemi demokrácia elméleti problémái, melyek megoldásához az alapot az ó kutatási eredményei jelentették. A szocialista magyar munkajog tudományának megalapozásában je­lentős volt az általa készített első magyar munkajogi tankönyv megjelenése 1955-ben, majd ennek átdolgozott kiadásai (1960-ban és 1962-ben). Részt vett a Jogtu­dományi Közlöny szerkesztésében, több mint két évtizeden át elnöke volt a Magyar Jogász Szövetség Munkajogi Bizottságának, majd tagja lett a szövetség Tudományos Bizottságának. Haláláig fáradhatatlanul dolgozott a Ma­gyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökeként. Rendszeres résztvevője volt nem­zetközi kongresszusoknak. Munkásságát és személyét itthon is, külföldön is elismerték és megbecsülték. Több magas kitüntetésben részesült. 1970-ben a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tagjává választották. A legnagyobb megbecsülés híre, amely tudóst érhet — az Akadémia rendes tagjává választották —, már nem juthatott el hozzá. Egy mozgalmas, gazdag élet lezárult. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST

Next