Zsilka Tibor: Stilisztika és statisztika (Budapest, 1974)
Mérések a szöveg fonetikai, ritmikai és morfológiai szintjén
vagy ritmikai virtuozitás tapasztalható (A természet évkönyvei, Valse triste, s részben az Őda is). A hosszú és a rövid magánhangzók arányát a költemény ritmikai jellege határozza meg. A Valse triste c. költeményben például kevés a hosszú magánhangzó, mert a vers ritmusképlete nem támogatja a hosszú magánhangzók gyakoribb előfordulását. A daktilusok ugyanis két rövid és egy hosszú ízből állnak, de a hosszú íz is tartalmazhat rövid magánhangzót. Más a helyzet Az új isten, a Szeretők a nagyvárosban és a Szemek c. költemények esetében. E versek a hosszú magánhangzók nagyobb megterheltségéről tanúskodnak. A hosszú magánhangzók különösen akkor jutnak túlsúlyba, amikor a költő egy-egy fontosabb kinyilatkoztatást a beszédtempó lelassítása által igyekszik nyomatékosabbá tenni. II. Statisztikai kutatásunk segítségével megkíséreltünk feltárni néhány összefüggést a magyar költészet szőtagtípusai és sajátos ritmusa között. Abból a feltevésből indultunk ki, hogy a magyar ritmusrendszer jellegzetességei az egyes szőtagtípusok frekvenciájában is keresendők. E probléma vizsgálata céljából az említett szerzőknek csupán néhány költeményét választottuk ki, ezek természetesen olyan versek, amelyek jól reprezentálják a költőt. Tóth Árpádtól az Esti sugárkoszorú, József Attiláról A Dunánál és a Hazám, Kassák Lajostól a Brügel, a félszemű, Weöres Sándortól a Valse triste és A természet évkönyvei c. költeményekre választásunk. Tóth Árpád Esti sugárkoszorú c. költeményének szótagfelépítéséről, az egyes szőtagtípusok előfordulásának valószínűségéről a következő számadatokat kaptuk: f p -p log2p (gyakoriság) (valószínűség) К V К 101 0,4007 0,5287 KV 81 0,3214 0,5264 V 16 0,0634 0,2538 VK 29 0,1151 0,3589 К V К К 16 0,0634 0,2538 К К V 3 0,0119 0,0726 К К V К К 3 0,0119 0,0726 V К К 2 0,0079 0,0552 К V К К 1 0,0040 0,0319 Н =3,1714 Н° = 2,1539 h = 0,6792 R =0,3208 55