Zsilka Tibor: Stilisztika és statisztika (Budapest, 1974)
Mérések a szöveg fonetikai, ritmikai és morfológiai szintjén
lag is (1= 1, 64), de feltehetőleg magas relatív entrópiája is. Ennélfogva a szöveg magas fokú struktúráltságával tűnik ki, ha ilyen alapon vizsgáljuk meg. A jelen esetben az elemek alacsony diszperziójával van dolgunk. Hasonló tulajdonságok mutathatók ki a Valse triste c. költeményben is, mert a szöveg szavainak átlagértéke alacsony, ellenben relatív entrópiája magas. Az elemek diszperziója kicsi, de az előző költeménnyel szemben növekszik a szabálytalanság, mert az egy- és a kéttagú szavak megterheltsége jócskán a háromtagúak fölé emelkedik. A másik két költeményben a szavak átlagos hosszúsága megközelíti a tudományos stílusét /43/. A versek entrópiája így is jelentős. Eredményeinket és megfigyeléseinket a következőképp foglalhatjuk össze: A XX. század költőinél a szavak, Ш. szóalakok hosszúsága növekszik. Tóth Árpád költeményeiben az egy szóra eső átlagérték 2, 00 körül mozog, József Attilánál s főként Kassák Lajosnál ez az érték még nagyobb. Weöres Sándornál a ritmikailag rendkívül hatásos versekben ugyan némileg csökken az átlagérték, de a hosszabb verssorokból álló költeményekben nála is erősen felszökik az átlagérték. Igaz, le kell szögeznünk, hogy a ritmus tekintetében intenzívebb hatású versek a XX. századi irodalomban is megőrzik a szavak, ill. szóalakok alacsony átlagértékét. Ugyanakkor bizonyos összefüggés figyelhető meg az átlag, valamint a szavak szótagszám szerinti egyenletes vagy egyenetlen megoszlása között. Alacsonyabb átlag esetében csökken a diszperzió, vagyis ilyenkor többé-kevésbé csak az 1, 2 és 3 szótagú szóalakok fordulnak elő a szövegben. Nagyobb átlag esetében viszont a többtagú szavak is gyakoriak, ami a nagyobb diszperziót, az elemek változatosabb előfordulását vonja maga után. Ez aztán kihat az entrópia és a redundancia értékeire is. A relatív entrópia számértéke általában olyan esetekben a legmagasabb, hogyha a költeményt bizonyos szélsőség, extrém kilengés, eltolódás jellemzi. Az első eset az, amikor a ritmus a szöveg átütő, hatásos, erősen releváns tulajdonsága (Valse triste, A természet évkönyvei, esetleg Május végén a régi bor). A második eset ennek a fordítottja: a vers szövegében nemigen fedezhető fel a beidegződött és a befogadás szintjén nyilvántartott konvencionális ritmus- és versszerkezet, ami azt eredményezi, hogy a költemény ilyen szempontból a próza felé inklinál (Márciusok, Szemek, de részben a Szeretők a nagyvárosban és A jövendő költészete is). Az első esetben az elemek alacsony variabilitásában, a másodikban pedig az 1, 2, 3... n szótagből álló szavak relatíve egyenletes megoszlásában kereshetjük a magyarázatot. Persze, lehetséges az is, hogy az egyenletes megoszlás idővel szintén bizonyos fajta ritmusképlet levezetését teszi lehetővé. IV. A ritmikai impulzus kiváltásában, előidézésében igen jelentős szerepe lehet egy-egy költemény verssorainak s e verssorok hosszának. Tapasztalatból tudjuk, hogy a rövidebb, vagyis a.kisebb szótagszámú verssorok váltakozása általában növeli a költemény poétikus jegyeit, költőiségét, ill. ritmikai hatáserejét. A XX. századi költészetben a legkülönfélébb hosszúságú verssorok váltakoznak egymással, 64