Agárdi Péter: „… a multat be kell vallani”. Nemzeti kultúra – baloldali tradíció - Alternatívák (Budapest, 2006)

József Attila jelen időben

Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium kollektíván elvégezhető - sok szempontból kultusztörténeti profilú - munkát követel, s mindenképpen nagyobb időtáv­ból lehet csupán reális. Az alábbiakban azért mégis lesz né­hány ilyen jellegű megfogalmazásom, előzetes állításom, de e tekintetben inkább hadd utaljak több eddigi összegezésre,2 amelyek szempontjait természetesen magam is hasznosítot­tam, illetve a későbbiekben hasznosítani fogom. Minden­képpen érdemes ugyanakkor - Fejtő Ferenc mai József At­­tila-képének reális beágyazása érdekében is - racionalizálni a centenárium József Attila-rccepciójának, hatásszerkezetének fölépí­tését. A centenárium egészét vizsgálva legalább három (persze egymásba is jócskán belenyúló) szempontot érdemes elkülö­níteni: 1. az irodalom-, olvasás- és ízlésszociológiai kontextust; 2. a tudományos igényű szakmai szövegkömyezetet, azaz az irodalomtörténeti, elméleti, hermeneutikai kutatások és értelmezések övezetét; 3. végül az ideológiai, politikai szövegkörnyezetet és be­szédmódot, a József Attila-évfordulóba is beleszóló s a József 2 Borda László: József Attila a XXI. század kezdetén. Kézirat, egyetemi dip­lomadolgozat, PTE FEEK, Pécs 2006; Egervári Dóra: A százéves költő. Ho­gyan látjuk József Attilát a bulvársajtóban, az interneten és a hétköznapi életben. Kéziratos egyetemi dolgozat, PTE FEEK, Pécs 2006; Hegyi Gyula: „Jogál­lamban a pénz a fegyver." Népszava 2005. április 9., 19. o.; Lengyel András: Megújulás vagy deformáció és bomlás. A József Attila-irodalom áttekintése. Holmi 2005. 4. sz. 474-493. o.; A Mindentudás Egyeteme Klub 2006. május 26-i kerekasztal-beszélgetése. Résztvevők: Bókay Antal, Tverdota György, Veres András; vitavezető: Rényi András, http://origo.hu/mindentudasegyeteme/ eloadasok.html; Tverdota György: „Minden, ami volt, van". A József Attila­­emlékév krónikája. Elet és Irodalom 2006. január 27., 6. és 10. o.; Tverdota György: „Szeressétek őt!" Francia kritikusok József Attiláról. Élet és Irodalom 2006. április 7., 28. o.; Tverdota György előadása a József Attila-kutatás újabb eredményeiről a TIT Kossuth Klubjában 2005. május 6-án; Tverdota György elő­adása az évforduló kulturális összképéről a József Attila Társaság közgyűlésén 2006. március 31-én; Veres András: Mindenhová és sehová. Eörsi Sarolta interjúja. Magyar Narancs 2005. január 27., 8-9. o.; a magam „előzetese": Agárdi Péter: Rátekint-e József Attilára pártfogón e század? Lásd e kötet 189-233. oldalain. 267

Next