Agárdi Péter: „… a multat be kell vallani”. Nemzeti kultúra – baloldali tradíció - Alternatívák (Budapest, 2006)

József Attila jelen időben

Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium adási szériája, amelynek akár csak bibliográfiai áttekintése is szétfeszítené tanulmányom kereteit. Az 1990-es években végre „hazataláló" Fejtő aktív résztve­vője az először Horváth Iván által publikált, szociáldemok­rata hitvallású 1934-es József Attila-töredék2' értelmezési vitá­jának21 22 - hiba, hogy ezt a két Fejtő-írást sem olvashatjuk a 2005-ös József Attila-gyűjteményben. Egyik kezdeménye­zője és kommentátora a Szép Szó 1936-os Mai magyarok Régi Magyarokról című összeállítása reprintjének23 és az 1937-es Mi a magyar most? újrakiadásának, amelyet új utószóval is ellá­tott.24 A József Attila-centenárium előtti évekből még két fon­tos írását említem, amelyeket szintén föl kellett volna vennie a Holnap Kiadó publikálta összeállításba: az Illyés Gyuláné könyvéről írott recenziót25 és a József Attila-adalékokat is tar­talmazó Illyés-megemlékezést,26 amelyek szakmai és morális tekintetben azért is különösen fontosak, mivel Fejtő bennük József Attila barátjaként és Illyés vitapartnereként is elutasítja az utóbbival kapcsolatos bűnbakképzést, s igen tapintatos elv­szerűséggel elemzi kapcsolatukat. Ha a fentiekben említett hat Fejtő-írás bekerült volna a cen­tenáriumi gyűjteménybe, s ha a két párhuzamosan, átfedé­sekkel terhelt és nem igazán gondosan szerkesztett 2005-ös kötet helyett inkább egyetlen, de teljesebb és szakszerűbb gyűjtemény foglalta volna egybe Fejtő József Attila-írásait, 21 Horváth Iván: József Attila és a párt. Gondolat-jel [a szegedi József Attila Tudományegyetem ВТК belső kiadványa] 1988.1. sz. 24-32. o. - Majd: 2000 1989. 4. sz. 52-60. o. - Kötetben: Horváth Iván-Tverdota György (szerk.): Miért fáj ma is. Az ismeretlen József Attila. Balassi-Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1992,297-324. o. 22 Fejtő Ferenc: József Attila és a szociáldemokrácia. Elet és Irodalom 1988. július 22. 5. o.; uő: Széljegyzetek egy József Attila-cikkhez. 2000 1989. 7. sz. 61-62. o. 23 Cserépfalvi-Gondolat-Tevan, Budapest 1991. 24 Cserépfalvi-Gondolat-Tevan, Budapest 1990. 25 Fejtő Ferenc: Flóra, József Attila és Illyés Gyula között. Irodalmi Újság [Párizs] 1988. 4. sz. 20-21. o. - Irodalomtörténet 1988. 3. sz. 535-545. o. 26 Uő: A népnek a fia volt. Tekintet 2002. 4-5. sz. 5-18. o. 273

Next