Basch Lóránt: A Baumgarten Alapítvány történetéből. Tanulmányok, cikkek - Babits kiskönyvtár 2. (Budapest, 2004)
Egy literáris pör története
72 József Attilát „az író-költői értékrendben alacsonyabbra, valóságos értékénél” és, hogy a Baumgarten-díj kiosztásánál emiatt szorította őt érdemtelenül háttérbe. Bár József Attila életének kutatói és a róla szóló emlékezések írói egyetértenek abban, hogy a költő életének, az utolsó évtizedében, fontos tényezője lett a Babits Mihállyal való viszonyának alakulása, - mégse történt ez ideig még kísérlet se, a „függöny mögött” történtek felderítésére, és a nyilvánvaló ellentmondásoknak, nemcsak feltevésekkel operáló, de a tények bizonyosságára alapítható eloszlatására. A teljes tisztázás szükségességének szempontja vezetett már akkor is, amikor a Baumgarten-alapítvány történetéről készülő munkámnak József Attila díjáról szóló fejezetét a tudományos kutatók felvilágosítására külön kidolgoztam. (L. az akadémiai kritikai kiadás magyarázatában e kéziratomra történt utalásokat és az Irodalmi Újság 1955. 34. számában megjelent Néhány szó irodalomtörténet c. cikkemet.) Az azóta elhangzott hozzászólások arra késztetnek, hogy a dokumentáció kereteit immár túllépve, munkám elkészülte előtt hozzam nyilvánosságra a látható tények mögé világító kutatásaim eredményeit. Nem áltatom magam azzal, hogy e történet mellékszereplőjeként, annak minden rejtekébe betekintést tudtam nyerni. Mintha a protagonisták akarata is az lett volna, hogy ne kerüljön minden részlet a világ szeme elé. Egyikük sem nyilatkozott, bizalmasaik előtt sem arról, ami köztük az évek folyamán négyszemközt történt, és elzárkóztak a bennük végbement lelkifolyamatok közlése elől. József Attila legjobb emberei nem tudtak a költőnek Babitshoz írott leveleiről. És az sem mutatta e leveleket senkinek (a Nyugathoz verseket küldő első levél kivételével). Amikor a kívülállók számára Babits még a megbékíthetetlen haragos hírében állott - „a jég már meg volt törve”, a fiatal költő részéről a közeledő lépések már megtörténtek és akit megbántott - a látszat ellenére - nem utasította vissza a „tékozló fiú megtérését”, sőt - kinyújtotta feléje kezét. De minderről senkinek sejtelme nem volt. Közel egy emberöltő után, amikor e történet mindkét szereplője rég a nemzet pantheonjában lelte örök pihenőjét, úgy vélem annak minden részlete már irodalomtörténetnek számít és minden mel