Basch Lóránt: A Baumgarten Alapítvány történetéből. Tanulmányok, cikkek - Babits kiskönyvtár 2. (Budapest, 2004)
Egy literáris pör története
117 hogy aki a szavazásnál előző évben kiesett, a következő évben a dijban részesült. Döntésünket Babits közeledő műtétére tekintettel abban az évben jóval korábban hoztuk meg a szokottnál, és fel is terjesztettük már a minisztériumhoz, amikor József Attila tragikus halála megdöbbentette az egész magyar világot. Tettének elkövetésétől nem tartotta vissza a végre elért Baumgarten-díj ténye, amelynek hire tudtommal hozzá még eljutott. A minisztérium leiratban hívott fel, hogy mást jelöljünk helyére, és egyben vétót emelt egy fiatal költő jutalma ellen. A leirat (25 120/1937. ein. В. sz.) súlyos szavakkal rótta meg az alapítványt, amiért „nemzetellenes tendenciát” követ. Hangjából következtetnünk kellett, hogy hasonló eset megismétlődésénél autonómiánk felfüggesztésére gondolnak. Nem kétséges, hogy ez az éles figyelmeztetés nem Zelk Zoltán jutalma miatt történt, hanem az osztályharcos proletárköltő díjazása miatt, akinek költészetéről halála után - a hírlapi közlésből - a kultuszminisztérium is már tudomást szerzett. Mi ragaszkodtunk statútumaink értelmében ahhoz, hogy József Attila hozzátartozóinak a díj egy részét temetési hozzájárulásként kiadjuk, és megtagadtuk helyének betöltését mással. A halott költővel szemben nem emelhetett a minisztérium vétót. így József Attila a Baumgarten-alapítvány 1938. évi díjazottjai között szerepel. József Attilának szomorú eltávozása után Babits két megnyilatkozásáról kell még emlékeznem. 1940 decemberében őt látogató fiatal irodalomtörténészek jelenlétében (Bóka László mondta el nekem) szóba került, hogy kik azok a költők, akiknek hatása leginkább érvényesül az újabb nemzedékre. Ez arra az időre esett, amikor a költő hetek némasága után váratlanul visszanyerte hangját rövid időre. Szóba került József Attila is, és akadt a jelenvoltak között, aki kétkedve, sőt, aki fitymálva beszélt költészetéről. Talán azt hitték, Babitsnak kedvesen. Az egy ideig hallgatta a vitát, majd leintette őket. Suttogva annyit mondott: ,JVagy költő". Aki tudja, mit jelentett ez a szó Babitsnál, mily soká tartott, míg Tóth Árpádról ezt leírta, s mily keveseknek adta meg ezt a megbecsülést - csak az tudja felmérni szava jelentőségét. A második megnyilatkozás ismert, az írók két háború közt előszavából (11. o.): „József Attila szegény maga tette ezt számomra nehézzé” (ti. hogy róla írjon). Van, aki ebben csak annak bizonyí-