Basch Lóránt: A Baumgarten Alapítvány történetéből. Tanulmányok, cikkek - Babits kiskönyvtár 2. (Budapest, 2004)

Egy literáris pör története

89 József Attila összes köteteit megtekintette. Ha látta is, legfeljebb mint modern „iambos” érdekelhette a „poeta doctus”-t. Ebből az időszakból József Attila Babits-ellenes érzületének még egyéb nyomait is találjuk. így abban az ismertetésben, melyet a Hankiss-Juhász-féle Magyar irodalomtörténeti panoráma francia kiadásáról a Kortárs 1930. augusztus 25-i számába írt. Ezúttal az írástudók árulásának íróját, mint gondolkodót intézi el egy csú­­fondáros megjegyzéssel. A már említett 1931 elején tartott művé­szetbölcseleti előadásában pedig (Irodalom és szocializmus, Kriti­kai kiadás, III. 85. o.) a híres esszéből kiragadva egy félreértett mondatot, fölényesen megleckézteti Babitsot az „intuíció” fogal­máról. Indulatának parazsa még nem aludt ki. 5. A támadások évét követő két évről nincs mit feljegyeznünk. József Attila elhallgatott. Babits nem beszélt róla. Baráti emlékezések is hallgatnak erről az időszakról. Csak Bányai László emlékezésében találunk adatokat (Négyszemközt József Attilával, 86. o.). „József Attila szánta-bánta amit elkövetett”, „hogy erősen melléfogott”. Elmondja még azt is az emlékezés írója, hogy „1932 karácsonyán Babits Mihálynak hosszú levélben ismeretlenül ezt meg is írta”. Ily levél azonban nem található a hiánytalanul megmaradt archívum­ban. Babits minden levelet, minden írást, amely életéhez adalékul szolgálhatott gondosan megőrzött. (Házassága óta felesége - túlzá­sig menően.) Nem tehető fel, ha kezébe került e levél, hogy elkal­lódott. Egy hónappal később különben is a költő maga fordult Ba­­bitshoz, az alapítványtól segélyt kérő levéllel. Bányai erről nem is tud. Az egész irodalmi világ előtt befejezett tényként állott az, hogy József Attila a Baumgarten-díj kurátorával és a Nyugat fő­­szerkesztőjével végképp elrontotta a dolgát. És ez a látszat mind­végig megmaradt. A némaság éveit félbeszakította a Nyugat 25 éves jubileuma al­kalmából kiadott Uj anthológia. Fiatal költők 100 legszebb verse, amelynek szerkesztését Babits vállalta. József Attila is kapott meg­hívást a részvételre. A Nyugat kiadó hivatalához küldött válasza ekként hangzott: 1932. március 17. Kérésükre szívesen beleegye­

Next