Beke József (szerk.): Radnóti-szótár. Radnóti Miklós költő nyelvének szókészlete (Budapest, 2009)
A száz éve született Radnóti Miklós a 20. század magyar lírájának igen jelentékeny, egyéni hangú képviselője. Tévedés lenne csupán az embertelen korszakban végigélt tragikus és rövid sorsából levezetni jelentőségét, ám ugyanakkor az is bizonyos, hogy az őt körülvevő szörnyűségek művészi ábrázolása aligha valósult meg más alkotónál ilyen magas költői színvonalon az egész világirodalomban. A vészkorszakban született versei örök mementóként szolgálnak a mindenkori ember számára: soha többé! A Radnóti pályáját a művészi csúcson lezáró megdöbbentő vég óta ugyan még csak jó fél évszázad — az ő szavaival: „pille idő” - telt el, de a magyar sors bőséges fordulataival együtt nyelvünkben is megjelentek változások. Ez a szótár a maga eszközeivel hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a költő műveinek gondosan kimunkált nyelvezete, kifejezésmódjának minden eleme, finom célzása ellenállhasson a múló idővel arányosan jelentkező nyelvi változásoknak, s eljuthasson mai és kései olvasóihoz. A mai fiatalok - szerencsére - sok mindent nem értenek már a 20. század első felének, különösen a második világháború korszakának szóhasználatából: a „láger”-t, de talán a „csendőr” szót sem ismerik, még kevésbé tudják, miért „tollasán” jártak azok; számukra a „személy harmadik” kifejezés aligha a legolcsóbb vonatjegyet jelenti; de hogy valami egészen egyszerű dolgot vegyünk: hol van ma már a Nem tudhatom...-beli „bakter”, aki a sínek mentén kezében piros zászlóval „üzen ?