Beke József (szerk.): Radnóti-szótár. Radnóti Miklós költő nyelvének szókészlete (Budapest, 2009)

A száz éve született Radnóti Miklós a 20. század magyar lírájának igen je­lentékeny, egyéni hangú képviselője. Tévedés lenne csupán az embertelen korszakban végigélt tragikus és rö­vid sorsából levezetni jelentőségét, ám ugyanakkor az is bizonyos, hogy az őt körülvevő szörnyűségek művészi ábrá­zolása aligha valósult meg más alkotó­nál ilyen magas költői színvonalon az egész világirodalomban. A vészkor­szakban született versei örök memen­­tóként szolgálnak a mindenkori ember számára: soha többé! A Radnóti pályáját a művészi csúcson lezáró megdöbbentő vég óta ugyan még csak jó fél évszázad — az ő szavaival: „pille idő” - telt el, de a magyar sors bő­séges fordulataival együtt nyelvünkben is megjelentek változások. Ez a szótár a maga eszközeivel hozzá szeretne já­rulni ahhoz, hogy a költő műveinek gondosan kimunkált nyelvezete, kife­jezésmódjának minden eleme, finom célzása ellenállhasson a múló idővel arányosan jelentkező nyelvi változá­soknak, s eljuthasson mai és kései ol­vasóihoz. A mai fiatalok - szerencsére - sok mindent nem értenek már a 20. század első felének, különösen a második világháború korszakának szóhasznála­tából: a „láger”-t, de talán a „csendőr” szót sem ismerik, még kevésbé tud­ják, miért „tollasán” jártak azok; szá­mukra a „személy harmadik” kifejezés aligha a legolcsóbb vonatjegyet jelen­ti; de hogy valami egészen egysze­rű dolgot vegyünk: hol van ma már a Nem tudhatom...-beli „bakter”, aki a sínek mentén kezében piros zászlóval „üzen ?

Next