Bodnár György: Párbeszéd az idővel. Válogatott tanulmányok, esszék, kritikák (Budapest, 2009)
Törvénykeresés
kétes gesztusát. Holt lelkek című cikkében írja: „a parancs állandóan a fülembe suttog: szövetkezz az ördöggel is, ha veszendő magyarságunk érdeke kívánja... Aki a csodákat csak gúnyolni tudja, s ijedt okoskodással fitymálódik a mi elszántságunkon: annak végre el kell válnia tőlünk is...” Ezt kommentálta József Attila ily módon: „Kodolányi oly elszánt, oly bátor, hogy akkor is a hatalom mellé áll, ha agyoncsapják!” A „szövetkezz az ördöggel is” logikátlansága hamar kiderült: az utána következő „ha” a leghígabb illúziók hatásáról árulkodott; az „ördög” szövetségét sohasem kívánhatja az ország érdeke, s az „ördög” csak leplezni tudja igazi szándékait. A csalódás már néhány hónap múlva szétriasztotta a híveket. Kodolányi még hadakozik, védekezik, s Féjával együtt a legtovább mentegeti a megtépázott illúziókat. De amikor 1939-ben felidézi a rövid életű mozgalmat elindító Zilahy-féle összejövetelt, hangja rezignált, restelkedő. „Nacionalizmus és szocializmus keveredik bennem elválaszthatatlanul”-jellemzi önmagát önéletrajzában. Egészségesen induló gondolatok kisiklása, eltorzulása mutatja világnézeti bizonytalanságát. A kapitalizmust bíráló érvei nemegyszer a „zsidókérdés” hínárjába bonyolódtak, s ezáltal erejüket vesztették, vagy kártékony energiákkal teltek meg, hiszen akaratlanul is a tőkés rendszer legvégletesebb formájának bűnös ügyét támogatták. Még jobban látható a torzulás németellenes írásaiban. Korán felismerte a németbarát magyar politika veszélyeit, és szenvedéllyel támadta a német imperializmus ideológiáját. Amikor a népi és a völkisch irányzatot összehasonlította, tiltakozott az azonosítás ellen. Felismerte, hogy a „Volk ohne Raum” elmélete az erőszakos terjeszkedés igazolására született. „Nincs állati nép” - válaszolta a faji gőg megszállottainak, és a Szovjetunióban élő rokon népek kultúrájára hivatkozott. De ellenérveiben ő is a faji koncepció logikáját követi. „A magyar népi mozgalom - fejtegeti -... sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint szociális igazságot valamennyi szomszédnép számára, amely a magyarság vezető szerepét történelmi jogon elismeri.” Tehát toleránsabb a német teoretikusoknál, de feltétele csak fokozati különbséget jelent. Érve: erre predesztinálja lelkisége a magyarságot. S amikor ennek a „lelkiségnek” a tartalmát igyekszik meghatározni, az euráziai fogalomhoz jut. Gondolatmenetét továbbkövetni már nehezebb, mivel közbeiktatott fogalma meglehetősen homályos. Beszédesebbek a példái. Egyik tanulmányában az euráziai lélek lázadását fedezi fel a magyar történelem nagy fordulóiban: „Az euráziai lélek minduntalan felhorgadt a rátelepült idegen kultúra ellen. Az első századok pogánylázadásai, a hajdan mellérendelt viszonyban élő törzsek tiltakozása a frank alárendelt viszony ellen, a katonai szervezeté a földmívelő nép új szerepe ellen, Tengeri tiszteletéé az új Boldogasszony és Fia tisztelete ellen. Később ez a lélek szerephez jut a roppant belső feszültség könnyítéseképpen a háborúkban. De mohón ragadja meg Dózsa parasztmozgalmának alkalmát, hogy felkeljen, s mennydörgő szavát hallassa elnyomóival szemben. A reformáció idején vallási mozgalomhoz csatlakozik, majd a vallásszabadságért vívott harcokban a szabadság zászlajának felemelőihez, a negyvennyolcas forradalomban Kossuthhoz. A világháború után már nem volt hová állnia, bár reménykedett, hogy felszabadulhat, s megteremtheti a természetének megfelelő sajátos életformákat.” Minél inkább távolodunk történelmünk kezdeteitől, annál nyilvánvalóbb lesz a valóságtól elszakadó elmélet groteszk túlzása. Különösen ha társadalmi szemléletű elemzés igazságait akarja revízió alá venni. Túlmegy a marxizmuson - írja -, mert mint magyar csapást nézi a kapitalizmust is, mely az ellentmondó magyar lelkialkat miatt nem válhatott igazi életformánkká. Innen nézve Ady sem viharmadár, hanem „beteg, jajongó, átkozódó, bűnbánó, rettegő, vádló, esdelklő 288