Bodnár György: Párbeszéd az idővel. Válogatott tanulmányok, esszék, kritikák (Budapest, 2009)
Törvénykeresés
kétkarú földi ember módjára akar visszavágni, kénytelen felismerni, hogy a földi világ megelőzte: amit ő tiszta igazságtevésnek szánt, az valójában egy kétkarú kicsinyes boszszúja volt. Töretlen ez a gondolatmenet még akkor is, ha a gyermekek kegyetlen játéka túlzottan is átlátszó, s ha a férj részvétele benne lélektanilag indokolatlan. A Zsuzsa-novellák, a Hamisjátékosok és az Andris kísérletsorozatára emlékeztet, amelyben az író a leleplező kísérlettől a kísérletező leleplezéséig, s magának a kegyetlen kísérletnek az elítéléséig jut el. A drámaíró Illés Endre felszabadulás utáni igazi fordulata az 1949-es Hazugok. A hazugság itt már nem morális téma, de nem is a plusz-mínusz-értékek összetevője. A. Hazugok hősei köznapian hazugok, akik kényelemből és önérdekből leplezik a családfő előtt, hogy egy zsaroló bemocskolta. Illés Endre pontosan fogalmaz, amikor kiemeli: „Játékom legfontosabb mondata: „Hallgatni kell, fiam. Amiről hallgatunk, az nincs is’.” E pontos kiemeléssel azonban minősítette is darabját, amely valóban fontos kortünetet írt le, szenvedéllyel támadta a polgári hipokrízist, de egyben el is ejtette a Méreg hazugság-elemzését. A Hazugok tehát azt bizonyítja, hogy Illés Endre élő reflexekkel fogadta a korforduló változásait, de etikai gondolatmenetének és társadalmi analízisének művészi integrációjában még félúton volt. A várható bonyolult alkotási folyamatot azonban aligha tudjuk rekonstruálni, mert az ötvenes évek dogmatizmusa - akárcsak szépprózájában - színházában is kényszerű szünetet idézett elő. Amikor 1959-ben újra színpadra lépett, már egy teljesen átalakult világ vette körül. Épen maradt reflexeinek elsődleges bizonyítéka új drámáinak megváltozott szociológiája. A villák, kastélyok, vadászatok és teniszpartik helyét elfoglalták a lakótelepi enteriőrök, a vállalati irodák, a balatoni kirándulások és a baráti összejövetelek. Nyilvánvaló azonban, hogy ezekkel az elsődleges bizonyítékokkal nem elégedhetünk meg, hiszen a szociológiai motívumok átalakulása csupán a díszletek cseréjével azonos. Az új dráma felhalmozódásának igazi bizonyítéka az etikai gondolatmenet folytatása, az új erkölcsi problémák felfedezése. Úgy látszik, Illés Endre kényszerű színházi szünetében is tovább gondolta drámáit, mert újraindulásának első színpadi megnyilatkozása, az 1959-es Türelmetlen szeretők azonnal egységben mutatja be az etikai és társadalmi analízist, a szociológiai díszletek és a belső dráma átalakulását. Hősei helyüket kereső, mai fiatal értelmiségiek, akik a korforduló utáni konszolidáció legnehezebb próbája előtt állnak. Próbájuk a türelem, s bűnük és tragédiájuk forrása pedig a türelmetlenség. De vajon csupán bűnük-e? Az önelemző író cáfolja ezt, s éppen a Türelmetlen szeretők kommentárjában fejti ki teóriáját a plusz-mínusz értékekről: „Türelmetlenség, tépőfog, önzés, közöny - mindez darabjaimnak csak egyik fele. Mi a másik fele? A matematika ismer olyan mennyiségeket, amelyek elé kettős értékeket ír: pluszt és mínuszt... A türelmetlenség felemelő szárny is, és ez a mai fiatalság magasabbra jutott, mint az előző nemzedékek fiataljai. Persze azt is hozzátettem, hogy a türelmetlenség zsákutcába is kergetheti a fiatalokat, és ez nem bírálat - ez figyelmeztetés volt.” íme, megint egy kettősség, amelynek kifejezése a dráma legizgalmasabb mozzanata és legösszetettebb értéke. A bírálat és figyelmeztetés fogalmi megkülönböztetése csak messziről utalhat arra a válaszra, amit maga a dráma ad. A Türelmetlen szeretők hőseinek plusz-mínusz értékű bűne ugyanis voltaképpen az erkölcsi maximalizmus, az érzelmi meg nem alkuvás olyan foka, amely már légüres térbe vezet. Konfliktusuk feloldódása pedig egy földi humanizmus, amelyet a végszavakban idézett József Attila-verssornak már csak össze kell foglalnia: „Aki halandó, csak halandót szerethet halhatatlanul.” E gondolatmenet írói 325