Bodnár György: Párbeszéd az idővel. Válogatott tanulmányok, esszék, kritikák (Budapest, 2009)
Az esszéíró nemzedék
a korról szólva, amelyről alig volt mondanivalója a kor irodalomtörténetíróinak. De ugyanakkor elsősorban a doktrinérek erőfeszítéseire figyel benne az író, akaratlanul is rokonszenvvel kísérve törekvéseiket, melyekkel rendet, értelmet akartak vinni a zűrzavarba. A konzervatív eszmények némelyike tehát még mindig ott kísért Halász Gábor gondolatai mögött. Az új átfogó gondolat hiánya máshol is megbosszulja magát a kötetben. József Attila igazi irodalomtörténeti jelentőségét például a meghiggadt Halász Gábor sem ismerte fel. Mindvégig csak a „belső” forradalmárt látta a magyar proletárköltőben: „Nem az élete volt elviselhetetlen, csak a róla magában kiformált, szégyenítő, kínzó gondolatok... Képzelete mérgezte meg ifjúságát, nem a valódi viszontagságok... Az igazi szegénységet nem lehet kiheverni, nem gazdasági, hanem lélekállapot... Fél és gyönyörködik még a sivárságban is. Ami azon felül van, csak idegesítő esetlegesség, mint életének zilált, külső történései, vagy gyermeki makacssággal megkaparintott s el nem hagyható játékszer, mint a világnézet és a harc az eszméért.” S még 1942-ben is ehhez a magyarázathoz tér vissza makacsul: „A nyomorúság több számára földi hatalmasságok hibájánál; végzetes eleve elrendeltséget érez benne, másfajtájú, más alkatú emberek ólmos letörtségét, holt vidékek dermesztő leheletét, valami ősi romlást, saját maga tárgytalan, megfoghatatlan, de vérébe ivódott bűnét.” Maga mögött hagyott dogmái azonban már csak kísérteni tudják. Valami termékeny elégedetlenség feszül benne. Továbbjutni! - írja egyik utolsó tanulmánya elé. Csalódottan végez seregszemlét az újabb nemzedékek fölött: mindenütt csak a régi, a bevált fogadja. S ő, a klasszikus mértéktartás, fegyelem s énkorlátozás híve a be nem telt várakozás keserűségével sürgeti a költőt, aki botránkoztatni tud. Nincs még új eszmerendszere, elégedetlenségéből fakadó követeléseit olykor régi eszményeihez igyekszik igazítani. Sok vélt értéket maga mögött hagyott, s bizonytalanul tekintett a jövőbe, de mindig volt ereje, kedve, bátorsága az újrakezdéshez, a kísérlethez. Halász Gábor tanulmányírói stílusát könnyű jellemezni. О maga fogalmazta meg azt a stíluseszményt, amely leginkább illik egész kritikusi egyéniségéhez: „Az igazi pontosság nem a helytálló szó, hanem a helytálló fogalom.” (1961) 394