Bodnár György: Párbeszéd az idővel. Válogatott tanulmányok, esszék, kritikák (Budapest, 2009)
A visszazökkenő idő próbái
időben közelebb állnak hozzá. így jut el nagyon korán Fodor András József Attilához, aki túlvezette nemzedékének átlagos gimnáziumi műveltségi körén. S törvényszerű-e, avagy véletlen, hogy kaposvári gimnáziumában olyan osztályfőnöke lehetett, amilyen Takáts Gyula, a Baumgarten-díjas költő? Tény, hogy neki köszönhetően Fodor András már gimnazista korában olvashatta például Weöres Sándor Medúza című kötetét, s nemcsak az önképzőkörben jeleskedhetett, hanem megismerhette a Berzsenyi Társaság távlatot adó világát is. De Fodor András nevelési regényében nemcsak a véletleneknek és törvényszerűségeknek e találkozásai az izgalmasak. A vasutas internátusbán például az emlékező kevesebb szellemi forrásra talál, de akaratlanul is végigkövetheti, hogyan alakult ki benne a készség az akaratpróbák elviselésére. Amikor pedig buzsáki cséplőellenőri nyarát írja le, egy személyiségtörténet kapilláris folyamatait is rögziti. Az érzelmek iskolája jelenik meg ebben a szinkron beszámolóban, amely elénk állítja a munkamenetet, a szokásrendet, a cséplőközösségek életét, a táncmulatságokat, a búcsúkat, a leányalakokat, az évődéseket, a népviseletet és a sorsokat; s a háttérben felvillantja, hogyan tükröződik a koalíciós politika egy kisváros életében. Joggal zárja le Fodor András ezt az írását imigyen: nem tudom még, mennyi gabonát kerestem Buzsákon, de jó, hogy sorsom cséplőgépe az Eötvös Kollégium esélyét is zsákomba teszi. Amihez hozzátehetjük: zsákjába tette már a buzsáki nyár megannyi tapasztalatát és színét is. A buzsáki cséplőellenőr beszámolójában - ismétlem - még csak felvillan a történelem. Az Eötvös kollégiumi évek krónikája már az 1948-1949-ben kulmináló történelmi dráma kellős közepébe vezeti az olvasót. 1947-ben kezdődik ez a dráma, s majdnem idillel, hiszen felvételiző gólyái úgy léptek be a híres elit intézmény kapuján, mint a szabadság és a tudás várományosai. Ez az 1947-es évfolyam még nem tudta, hogy a régi kollégium végjátékának részese lesz. Egy év múlva elkezdődnek a kollégium belső és külső harcai, amelyek brutális lezárása után már csak a túlélés reménytelen küzdelmét tette lehetővé az egyre idegenebbé váló országos közeg. Fodor András azok közé tartozott, akik nem vállalták a kollégium önfelszámoló kompromisszumát. Történelmi előrelátásra épült ez a következetesség, vagy utólagos tudás fogalmazódik meg Fodor András szellemi önéletrajzának kollégiumi fejezetében? Ezt a kérdést aligha kerülhetjük el, mert már szembekerült vele az Ezer este Fülep Lajossal vitája is. A kételkedést mindenekelőtt a naplóforma táplálta - legalábbis e műfajnak az a változata, amelyet Fodor András alkalmaz. Kétségtelen, hogy Fodor András több évtizede vezetett naplója történelmi forrásérték, amely azonban létformájánál fogva nemcsak elviseli, hanem elő is hívja a forráskritikát. Mert benne örökké keverednek a tények és tényértelmezések, s nem szükségszerűen követik a történelem valamennyi összefüggésvonalát. Fodor András naplófeljegyzései így egyszerre dokumentumok, amelyek a maguk igazságát hordozzák, és a naplóíró reflexióinak, valamint értelmezéseinek foglalatai. Persze a reflexió és az értelmezés is lehet dokumentum, amelynek célzata nem más, mint egy szubjektum megnyilatkozásainak rögzítése, s amely akkor is jellemző lehet egy-egy korszakra, ha nem esik egybe a teljes történelmi összefüggéskeresés következtetéseivel. Az utókor kérdése nyilván az, hogy az értelmezés nem állítja-e a történelmi bíró szerepébe a naplóírót. Amikor az 1990. évi könyvheti könyvtermésből kiválasztottam a Szülöttem föld-e t, még nem tudtam, hogy Fodor András kollégista társaként magam is szereplője vagyok. S ha a könyv kritikájában mellőznöm kell is a párhuzamos emlékezés módszerét, hadd vállaljam a tanúskodást. Engem Fodor András szellemi önéletrajza arról győzött meg, 493