Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin. A szemtől szembe és forrásvidéke - Irodalomtörténeti füzetek 134. (Budapest, 1994)

József Attila-párhuzamok

a magyar baloldali művészek egy szűkebb körében. A szí­nek jelenléte feltételezhetően összefüggésbe hozható bizonyos szocialisztikus törekvésekkel, akár mint egy messianisztikus vi­láglátás része, akár mint egy tárgyiasabb, monumentális stílus alkotó eleme. Semmi esetre se azonban valamiféle tudatos vagy konkrét program alapján vagy akár kötött színszimbolika részeként.162 Déry és József Attila ezüstjei is minden jel szerint e nagyon lazán és bizonytalanul körvonalazható, de mégiscsak körülhatárolható kelléktárból valók, s egyben akár művészetük rokonságának sajátos anyajegyeként is felfoghatók. (E külső rokonság egyik további jegye például a füst-motívum. Közös előfordulásainak taglalásától azonban terjedelmi okokból — és tanulmányunk belső arányainak megőrzése érdekében — kénytelenek vagyunk eltekinteni.) A fasizmus uralomra jutásának közös megélése Talán nem szükséges részleteznünk, hogy 1932/33 fordulója, 1933 eleje a század egyik legmegrázóbb s legmegdöbbentőbb eseményeit hozta, amit a társadalom különböző rétegei külön­féleképpen éltek meg. A legérzékenyebben talán a szervezett munkásságot foglalkoztatta, hiszen a fasizmus uralomra jutá­sa nyomán kártyavárként omlott össze az átütő erőt képviselő németországi kommunista pártról való elképzelés, amely párt Nyugat-Európa legerősebb kommunista pártja volt, s az egy­kor elmaradt, de továbbra is célként követett világforradalom legfőbb „letéteményese”. (Nem is szólva a létszámát tekintve még jelentősebb, az államhatalom gyakorlásában is részt vevő „ellenfélről”, a szociáldemokrata pártról.) A bukás egyben a bekövetkezett események értelmezését, oknyomozását s ezzel kapcsolatban természetesen a felelősség kérdését is felvetette; s nemkülönben a „hogyan tovább?” dilemmáit. Az ezzel fog­lalkozó viták elemi erővel törtek a felszínre, s gyakorlatilag mindenkit állásfoglalásra kényszerítettek. Ki-ki vérmérséklete és tudása szerint fejtette ki véleményét. „1914-ben kezdődött és 1933-ban fejeződött be a modem mun­kásmozgalomnak az a szakasza, amelyben a szociáldemokrata 70

Next