Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin. A szemtől szembe és forrásvidéke - Irodalomtörténeti füzetek 134. (Budapest, 1994)
József Attila-párhuzamok
jai eltűnjenek. Csupán árnyalatokról van szó, mert a lényeget tekintve — a maga logikája szerint — ez az ábrázolásmód mégiscsak következetes. így nem hagyja említetlenül például e testvérharc egyik szégyenteljes momentumát, azt ugyanis, hogy az egymás elleni gyűlölködés elvakultságában a német kommunisták — ha átmenetileg is — de egyenesen magukkal a nácikkal kötöttek szövetséget.170 A kötet záró jelenetében esik erről szó, látszólag mellékesen, de már mint a bomlás visszavonhatatlan jeléről (a távozó Ernszt egyik utolsó „direktívájaként”, 1. 256.). Dérynék ez a mozgalommal szembeni kritikus szemlélete félreérthetetlenül — azonban ismét nem deklaratívan — kifejezésre jut az általa „teremtett” mozgalmi alakok, mindenekelőtt a mozgalom Berlinben látható vezetőjének, Ernsztnek a megrajzolásában is. Bizony távolról sem egyértelműen „pozitív hős” ez a figura. Az első kisregényben szinte sematikus pózban mutat Lenin arcképére a falon, hogy így ellensúlyozza a szív természetes vonzalmait: „A mi életünkben nincs hely más kötelékre, mint erre az egyre itt!” (15.) Hogy azonban nem csupán a szerelem praktikus, a szexuális kapcsolatra szűkítő felfogását vallja, az hamarosan kiderül vallomásának egy további részéből; amely azt tanúsítja, hogy az illegális és teljes embert követelő mozgalmi munkának nemcsak a szerelmet, hanem egyéb kapcsolatait is alárendeli. Pontosabban szólva: kizár magából minden azt zavaró vonzalmat vagy érzelmet (21—22.). Ám az erre a magatartásra rárakódó szenvtelenség lassanlassan a mások iránti közömbösségbe csap át, s akaratlan átterjed a pártmunka stílusára is. Ernszt utóbb már nem egyszerűen a „magánérzelmek terheitől” (83.) kíván megszabadulni, rideg szemléletmódja az emberekkel való érintkezésre is rányomja bélyegét. Nemcsak a sztrájk áldozataiban kezd már-már csak „számokat” látni (57—58.), hanem az élőkkel való érintkezésében s a mozgalom irányításában is csupán a lélektelen célszerűség szempontjai kezdenek eluralkodni. „Dupla bebiztosítással” csak az érdekeik által is elkötelezett munkásokkal kíván harcolni, elzárkózva a „meggyőződésüket” követő értelmiségiektől és „idealistáktól”. 73